November 10-ére esik Nagy Szent Leó pápa (440–461) ünnepe, mivel a pápa 461-ben ezen a napon hunyt el.
Leót nem véletlenül nevezik Nagynak, hiszen az ókor és középkor határán levő keresztyénség egyik legmonumentálisabb személyisége, aki széleskörű hitvédelmi tevékenysége, különböző eretnekségek elleni küzdelme mellett arról nevezetes, hogy a pápai primátus igényét először fogalmazta meg teljes következetességgel, és még inkább a kalcedoni egyetemes zsinat határozataira való döntő befolyásáról. Ezek persze nem a magyarság, hanem az egyetemes egyház számára jelentős dolgok. Ugyanakkor ez az évforduló alkalmat ad arra, hogy visszaemlékezzünk egy olyan eseményre, amelynek pontos napját nem tudjuk, csak azt, hogy 452-ben, 1570 éve ment végbe, s amely a magyar és európai hun-hagyomány számára kiemelkedő jelentőségű. Ekkor folyt le Leó pápa tárgyalása Attila hun királlyal, s ennek következtében a király befejezte itáliai hadjáratát – ekkor még nem tudhatták, hogy ez lesz az utolsó hadjárata –, lemondott Róma bevételéről és hazatért székhelyére, tehát a mai magyar Alföldre.
Noha vannak történészek, akik ezt az eseményt a hagyomány, illetve a legendák világába utalják (a magyar kutatók közül Eckhardt Sándor volt ezen a véleményen),
mind a pápa és a király tárgyalásait, mind azoknak végső kimenetelét történeti ténynek kell tekintenünk, mivel számos egymástól független forrás nagyon hasonlóan írja le
– magyarázatukon természetesen lehet vitatkozni, és kerülhettek beléjük olyan elemek, amelyeket hagiográfiailag, tehát mint egy szent legendájának elemeit lehet csak értelmezni.

Attila 451-es, eldöntetlen eredményű galliai hadjárata után, céljai elérésére kénytelen volt újra megtámadni a Római Birodalmat. Hiszen ha egy hadvezér hosszas hadjárata után ugyanolyan helyzetben van, mint az elején, az stratégiai értelemben kudarc, és ezt a hun király már csak a tekintélye végett sem engedhette meg magának. Ezúttal a birodalom központi tartományát, Itáliát támadta – amely egyébként Galliánál sokkal jobban védhető. Csakhogy a védelemhez csapatok kellenek, és a rómaiak hadvezére, Aetius szövetségeseinek galliai szétszéledése után szinte egyáltalán nem rendelkezett csapatokkal, egyébként valószínűleg nem is számított e gyors támadásra. Északkelet felől Itália az ókorban az Alpok vonalán levő erődrendszer miatt szinte bevehetetlennek tűnt. Arról semmilyen értesülésünk nincs, Attila hogyan vette ezt az akadályt: mire a rómaiak észbe kaptak, csapatai már az észak-itáliai síkságon voltak, ahol a nyílt színi ellenállás reménytelen volt. Sajnos a hadjárat kronológiáját nem ismerjük, egyetlen hadmozdulat időpontját sem.