Szertartásra gyülekeztek a hívek és a barátok június 22-én a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban: Ugrin Gábor kórusvezető, tanár halálának tizedik évfordulójára emlékeztek. Az istenházának kiválasztása is szimbolikus, hiszen a művész lakóhelyéhez nagyon közel, a Bartók Béla Konzervatórium és a Zeneakadémia szomszédságában áll, s a művész nagyon sokszor megfordult és koncertezett a templomban. Az istentiszteleten felcsendült Kodály Zoltán Missa Brevise, azé a szerzőé, akinek művei talán legközelebb álltak a karnagyhoz.
A mise egyben találkozónak is beillett, mivel a magyar szerző művét Ugrin Gábor legismertebb kórusának, az Ifjú Zenebarátok (Jeunesses Musicales) Kórusának egykori tagjai, és a hozzájuk ezer szállal kapcsolódó Örökifjú Zenebarátok Kórusa, valamint a Fővárosi Énekkar adták elő karnagyuk, Krasznai Gáspár vezetésével. A tehetséges fiatal muzsikus mintegy másfél évtizedig dolgozott együtt korrepetitorként a karnaggyal. Az est egyben alkalmat adott az elmélyedésre, s az elhunyt emlékének felidézésére, amelyből a jelenlévők nagyon sokat őriznek.
Minden eredményéért meg kellett harcolnia
A művész mögött nagyon gazdag életpálya állt. Polgári családban született, így a háború után minden eredményéért meg kellett harcolnia. Abban a korban a fizikai munka sem állt tőle távol, ami talán jó ajánlólevél lehetett továbbtanulására. Számos kitérő után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Középiskolai Énektanár- és Karvezetői Szakát 1959-ben végezte el. Mindjárt tanítani kezdett, és egy felnőttkórus, a Tatabányai Bányász Vegyeskar vezetője lett. 1965 mérföldkő az életében, ekkor bízták meg az Ifjú Zenebarátok Kórusának megalakításával; az énekkar pályafutásának meghatározó együttesévé vált. A Fővárosi Énekkarral is több mint két évtizedet dolgozott együtt.
Mindszenty Zsuzsanna karnagy, a KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége) társelnöke, egykori kórustag így emlékezett karvezetői munkájára:
– Zeneakadémista évei alatt feltűnt sokaknak karizmatikus személyisége, tehetsége. Mikor már én is a Zeneakadémián tanultam, több évfolyamtársam énekelt az Ifjú Zenebarátok Kórusában, aminek később én is tagja lehettem. Az Együttes alapja a Veres Pálné Gimnázium énekkara volt, de komoly zeneakadémisták is törekedtek arra, hogy éveket eltöltsenek a kórusban: sokat lehetett Ugrin Gábortól tanulni. Pedig kissé szangvinikus személyiség volt, de amit ő adott, az bőven feledtette az esetenként indulatos viselkedését – mondta.
Tehetsége elvitathatatlan, Magyarország egyik legkiválóbb karnagyaként tartották számon
– jelentette ki a karnagy.
Mindszenty Zsuzsanna felidézte, a Jeunesses a 70-80-as években volt a csúcson, s Ugrin Gábor is ekkor volt ereje teljében. – Szuggesztíven, mélyére ment az általa dirigált műveknek, s a profi és amatőr énekesekhez is közel tudta hozni e darabokat. Purcell-oratóriumot, Händel Acis és Galateáját, Bach Máté passióját adtuk elő a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, s e művek akkor is nyomot hagytak bennünk, amikor nem ő dirigált. Ugyanis ezeket a nagy oratorikus műveket sokszor csak előkészítette, ebben a műhelymunkában rendkívül alázatos, de ugyanakkor célratörő volt – mondta.
– Amikor ő állt a pulpituson, legemlékezetesebb produkciói talán Kodály „nagy” vegyeskari darabjai voltak, szinte valamennyit műsorra tűzte. A magyar szerző műveit mindig hihetetlen erővel, a szerző szellemében tudta előadni, hiszen még élénken éltek a kodályi hagyományok. Ugyanakkor remek madrigál-előadásokra is emlékszem, annak ellenére, hogy a Jeunesses nagy létszámú kórus volt. Akkoriban a historikus kutatások előtt, vagy nem sokkal utána jártunk, s volt bátorsága Monteverdi és más népszerű mesterek művét műsorra tűzni, amivel igencsak örömet szerzett a kórusnak, s lelkesedése átragadt a tagokra – emlékezett Mindszenty.
Külföldre is gyakran hívták, a Távol-Keleten is tanított
A magyar kórusmozgalom akkor élte virágkorát: jeles zeneszerzőink számos kiváló művel gazdagították az amatőr és professzionális kórusok repertoárját. Az együttesek bejárták a világot: számos kiváló énekkarunk öregbítette a magyar zenekultúra hírnevét itthon és külföldön. Ugrin Gábor kórusa, az akkori híres fesztiválokról, mint a BBC, várnai, arezzói, sohasem jött üres kézzel haza. A karvezetőt francia nyelvtudásának köszönhetően gyakran hívták vendégtanárnak Belgiumba, Franciaországba és Kanadába, de a fiatalokkal az Amerikai Egyesült Államokban és Japánban is megoszthatta páratlan tudását. Különösen büszkén tekintett a japán Fukusimai Kodály Kórussal végzett munkájára, az együttessel három CD anyagát is rögzítette.
A Kodály-módszer jegyében tartott, távol-keleti nyári tanfolyamai mindig élményszámba mentek szakmailag és emberileg is.
Pedagógusi tapasztalatait a tankönyvírásban is kamatoztatta, kilenc gimnáziumi tankönyv – ebből három Lukin Lászlóval, az akkori idők népszerű zenei ismeretterjesztő pedagógusával közösen – fűződik a nevéhez. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanáraként és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola docenseként a felsőfokú oktatásban is aktívan vett részt. Számos tanítványa zenetanárként vagy a jelenlegi zenei élet neves szereplőjeként ismert. A Magyar Kodály Társaság társelnökeként a hazai zenei élet jobbításáért is sokat tehetett. Munkásságát, életművét számos elismeréssel, mint például a Liszt Ferenc-díj, valamint a Bartók-Pásztory Ditta-díj ismerték el.
Egészségi állapota az ezredforduló után rosszabbodott, 2013. június 21-én hunyt el. Temetésén a búcsúbeszédet Batta András, jelenleg a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója mondta, aki az évfordulón is meleg szavakkal emlékezett kollégájára: – Ugrin Gábor tanár úr a magyar kóruskultúrának lánglelkű harcosa, kiváló karnagya volt. Egyike azoknak, akik e művészetet a legintenzívebben és a legerősebb hatással gyakorolták. Bármely korú és zenei előképzettséggel rendelkező éneklő közösséget vezetett, intésére megszólalt a zene, a szó legmélyebb értelmében. Fiatalkoromtól kezdve csodáltam azokat a jeles eseményeket, amikor kórust dirigált: elképesztő szuggesztivitásról, erőteljes előadásról tett tanúbizonyságot. Tanári munkáját rendkívüli szigor jellemezte – mondta.
Batta András szerint Ugrin Gábor azok közé tartozott, akitől tartottak, de mégis nagyon szerették és tisztelték. Mint mondta, közelebbi kapcsolatba már kollégaként, a Zeneakadémián került vele, gyakran váltottak egy-egy mondatot.
– Amikor rektorrá nevezték ki, félrevont és mondott valamit, ami vezérmotívuma lett rektori éveimnek: Tudod, András, neked itt most nyomot kell hagynod. A szavak belém égtek, megerősítettek, hogy egy nagy feladat ellátásához az elhivatottság tudata is hozzátartozik. Persze, nem mindegy, hogy ki mondja. Amikor Gábor elhunyt, az a szomorú megtiszteltetés ért, hogy a temetésén emlékbeszédet mondjak. Személye annyira élénken élt bennem, hogy azt hiszem, sikerült szavakkal is méltó emléket állítani sok száz tanítványa, egykori kórustagjai előtt. Egy temetést a „felemelő” jelzővel ritkán jellemzünk: az ő búcsúztatója mégis az volt. Ugyanis a sírnál a hatalmas számú búcsúzó gyülekezet spontán kezdett több szólamban énekelni: a közösség kórussá vált. Felejthetetlen élmény volt! A hangokba zárt halhatatlanság – emlékezett Batta András.
Ugrin Gábor neve fogalomnak számított „énekkaros berkekben”. Jómagam a Közgazdasági Egyetem kórusában énekeltem, s egyszer egy közös éneklés alkalmával ő vezényelt minket. Rövid idő múlva a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egyik vezetőjeként találkozhattam vele, amikor e szereplés is szóba került. A Hungarotonnál nagyra becsülték, kilenc hanglemez őrzi felejthetetlen művészetét, s a Magyar Rádió stúdiójában is nagyon sokat dolgozott, valamint a Magyar Televízióban három film elkészítésében is szerepet vállalt. Kapcsolatunk akkor vált közelebbivé, mikor a terézvárosi lakásunk szomszédságába költözött családjával, így többször beszélgethettünk. Ráadásul egyik kedves rokonom a Veres Pálné Gimnáziumban tanított kollégájaként, így még közvetlenebbé vált a szomszédság. Halála mindenkit megrázott. A gyász jegyében tanítványai egy nagyszabású koncerttel emlékeztek az elhunytra, a Zeneakadémián 2014. február 6-án rendezett esten Verdi nagyszabású műve, a Requiem csendült fel. A pulpituson Héja Domonkos, jelenleg az Augsburgi Állami Színház főzeneigazgatója állt, aki most, az évforduló előestéjén is méltó szavakkal emlékezett Ugrin Gáborra:
– Számomra Ugrin Gábor nagyon sokat jelentett. A konzervatóriumban egy évig a keze alatt énekeltem, s olyan jelentős művek előadásában vehettem részt, mint Orff Carmina Buranája. Ezt követően ütősként a zenekarba kerültem. Próbái nagy szigorral, ám nagy szeretettel folytak. A szeretetet húzom alá, s kiegészítem a jó értelemben vett megszállottsággal, ami művészi munkáját irányította. Igen, nagyon komolyan vette, amit csinált. Jóllehet egy amatőr kórust vezetett, de az együttesből mindent kihozott, amit lehetett. Abban az időben a kórusmozgalom, a kodályi örökség virágzott, s ebben neki is nagy szerep jutott; megteremtette az együttzenélés, éneklés örömét. Munkám során Németországban számos amatőr kórussal találkozom, de egyik sem üti meg azt a szintet, ami Ugrin Gábor keze alól kikerült. Vezénylése sallangmentes és pontos volt, nélkülözött minden teatralitást. Nem igazán izgatták a külsőségek, a zenét szolgálta. Nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk, talán ennek köszönhető, hogy 2014. február 6-án, a Zeneakadémián – a család kérésére, az Óbudai Danubia Zenekarral és az Ifjú Zenebarátok Kórusával – elvezényelhettem Verdi Requiemjét. Egy nagyon szép és felemelő koncert született Ugrin Gábor emlékére – mondta Héja Domonkos.
„Dalostársai”, azóta évente legalább egy alkalommal kóruskoncerttel emlékeznek meg róla. A Szent Teréz-templomban tartott misén is méltó és megható zenei főhajtás tanúi lehettek a résztvevők.
Borítókép: Ugrin Gábor vezénylés közben az 1970-es években (Fotó: családi archívum)
