Őszinteség? Betervezve.

Úgy hírlik, Jennifer Lopez nem jófej. Sok sztori (fabula?) kering róla, egyebek mellett az, hogy a maga és a stábja elé állított brutális elvárások miatt borzalmas a vele való közös munka. Nem köntörfalaz, keményen bánik azzal, akinek a teljesítménye ellen kifogása van. Ezt – mármint, hogy nem kedves – ő maga is elismeri a Félidő című dokumentumfilmben, ugyanakkor könnyen átlátható, hogy
ez is csak a szoboravatás része.
JLo felfedi igazi arcát? Ugyan… Hogyan is kerülhetne közel a néző olyasvalakihez, akinek még az őszinte pillanatait is gondos tervezés előzi meg? Szerettük volna, hogy legyen dolgunk ezzel a dokumentumfilmmel, ahogy szerettük volna azt is, hogy legyen dolgunk a koncertjével. Itt van egy szupersztár – aki elkápráztatja a szemünket, a fülünket kevésbé – tökéletes külsővel (szinte hihetetlen, hogy az énekesnő pár nap múlva 56 éves), elképesztő energiákkal, ritkán látott profizmussal, és mi mégsem találjuk azt a pontot, ahol kapcsolódhatnánk hozzá. A show csak az egyik fele a dolognak, mélységet, érzelemközösséget keresünk vele, a jól működő gépezetből viszont ez kimarad. Az egyik legfontosabb komponens, ami maradandóvá tehetné az élményt.