A Szomorú vasárnappal robbant be az amerikai zenei életbe a magyar énekesnő + videó

Egy korszak szép lezárását és az amerikai álom kezdetét jelenti Rami számára Seress Rezső Szomorú vasárnap című számának feldolgozása.

2023. 09. 26. 10:30
Rami örül, hogy magyar dalt énekelhet az amerikai közönségnek Forrás: Rami
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hideg Judit Ramóna, azaz Rami – akit a magyar közönség 2008-as popslágerei révén ismerhet – Olaszországot követően Amerikában folytatja karrierjét. A harmincas évei elején járó énekesnő új arcát szerette volna megmutatni Seress Rezső örök klasszikusával. Mint mondta, a Szomorú vasárnap (angolul Gloomy Sunday) című dal nemcsak érzelmes mivolta miatt keltette fel érdeklődését, de egy korszak lezárását is jelentette neki.

A 30-as 40-es évek világát idézi a klip a Szomorú vasárnaphoz készült klip is
A 30-as 40-es évek világát idézi a klip a Szomorú vasárnaphoz készült klip is Forrás: Facebook/Rami

Ragaszkodó típus vagyok, így kellett egy olyan dal, amellyel méltón zárhattam le életem olaszországi szakaszát. Jávor László költő szövegével a Szomorú vasárnapnak olyan lelki töltete van, ami hűen leírta a bennem zajló érzéseket. Mint előadóművész szerettem volna megmutatni a drámaibb, érzelmesebb oldalamat, és azt gondolom, ezzel a dallal tökéletesen sikerült

 – vallott róla Rami, aki ma már Amerikában folytat sikeres zenei karriert.

Seress Rezső zongoraművész és zeneszerző 1933-ban komponált dala számos feldolgozást élt meg, az amerikai legendának, Billie Holiday-nek köszönhetően a tengerentúlon is kedvelt melódiává vált, és ugyan 60 évre a BBC tiltólistára tette, Ray Charles, Elvis Costello, Serge Gainsbourg, Sinéad O’Connor és Sarah Brightman előadásában soha nem vesztett népszerűségéből.

– Mindig is nagy vágyam volt, hogy a saját verziómat elénekelhessem, ráadásul a Gloomy Sunday általam előadott verziójának az is a különlegessége, hogy két nyelven, magyarul és angolul is énekelek benne – mondta. 

Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, és örülök, hogy ezen a dalon keresztül külföldön is megismerhetik, hogy a magyar zenei életnek micsoda nagyságai vannak

 – jelentette ki Rami.

A dal sajátossága a kétnyelvű előadás mellett, hogy a képi jelenetek az 1930-as, 40-es évek hangulatát idéző super8-as kamerával, fekete-fehér jelenetekkel kiegészítve készültek el. A klip videó- és hanganyagát élőben, egy időben rögzítették, a zongoránál Kiss Márton zongoraművész játszik, akinek a klasszikus hangulatú jelenetek megörökítése nem okozott gondot, sőt a tökéletesebb megjelenés kedvéért még bajuszt is növesztett.

Az előadás nehézségét mi sem példázza jobban, hogy az egy snittre felvett dalt az élő helyszín sajátosságai miatt többször kellett felénekelni. Rami azonban ragaszkodott a „live-feeling”, vagyis az élő előadás hangulatának megvalósításához, amely, mint mondta, semmihez sem hasonlítható, hiszen ilyenkor a néző azt látja és hallja, amit ott és akkor az énekes érez, megél, ez pedig elsődleges volt a péceli Ráday-kastélyban felvett öngyilkosok dalának is tartott Szomorú vasárnap eléneklése esetében. Koós Máté hangtechnikusnak köszönhetően az énekesnő előadása tökéletesen átadja azt az érzelmi többletet, amit a dal hordoz, Kiss Zsuzsanna rendezése pedig a kor beállításait, kameramozgását, színvilágát példázza.

– Imádom ezt a korszakot, azt az eleganciát, ami a 30-as, 40-es évek filmjeiben jellemző. Már régóta érlelődött bennem, hogy elénekeljem ezt a dalt, de most értem meg arra, hogy méltó módon közvetítsem vele, hogy kivé váltam, milyen irányba szeretnék haladni. Bár még korai a tervekről beszélni, de az irány már világos: lassúbb és drámaibb dalok fognak készülni a jövőben – mesélte az énekesnő.

Rami 17 évesen aratott először szakmai sikereket a 2008-ban debütált Szeress forrón! című dalával. Ebben az évben leszerződött az mTon lemezkiadóval, majd elkezdett dolgozni első albumán, ami a Szeress forrón! címet viseli. A Viva első VIP-tagjává választották, 2013-ban az Eurovíziós Dalfesztivál előszobájának tartott A Dal résztvevői között pedig sikeresen szerepelt Puzzle című számával.

Zenei tanulmányait Rómában és Milánóban folytatta, ahol számos olaszországi zenei szakemberrel dolgozott együtt, többek között Enrico Caruso Caruso című dalának feldolgozásán. Jelenleg az Egyesült Államokban él és dolgozik.

Borítókép: Rami örül, hogy magyar dalt énekelhet az amerikai közönségnek (Forrás: Rami)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.