Az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik legtovább fogva tartott túlélője – akinek nevét csak a rendszerváltást követően ismerte meg az ország, és aki három évvel ezelőtti haláláig a forradalom áldozatainak szószólójaként tevékenykedett – pontosan 217 napot töltött a siralomházban, mielőtt másodfokon az ítéletet halálbüntetésről életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatták. – Wittner Máriának ez idő alatt nemcsak a halál gondolatával kellett megbirkóznia, hanem azzal is, hogy rabtársait egymás után vezették el a kivégzésekre, s bár aktív részese volt a Corvin közi eseményeknek, saját elmondása szerint is ekkor vált csak belőle igazi forradalmár.
217 nap a halál árnyékában
– A sok felmerülő kérdés közül engem az érdekelt elsősorban, hogyan lehet ép ésszel elviselni mindezt, és végül is 13 évnyi igaztalan szenvedés után normális emberként kijönni a börtönből – fogalmaz Koltay Gábor filmrendező az Uránia Nemzeti Filmszínház kávézójában ülve, miután az utolsó gratuláló nézővel is elbeszélgetett a vetítés utáni fogadáson. Lehetett miről beszélni, mert a bemutató könnyen kelthet kettős érzéseket: a megemlékezés, az ünneplés, az alkotás öröme keveredik ilyenkor az igazságtalanságok miatti mély szomorúsággal, ami a 217 napban közvetlenül is megjelenik.
A dramatizált dokumentumfilmben – ami október 23-án lesz látható a köztévén – Szász Júlia egy olyan fiatal lányt alakít, akit mélyen megrendít néhány régi fotó és egy látogatás az Ötvenhatosok terén, ezért úgy dönt, hogy alaposabban is megismeri történelmünket, és elszánt kutatómunkába kezd. Koltay Gábor egy kicsit csavarva a hagyományos, beszélő fejes dokumentumfilmek narratíváján – tulajdonképpen a fiatal lánnyal játszatja el a történész szerepét, aki azonban a valós helyszíneket bejárva annyira elmélyed a forradalmi események kutatásában, hogy a képzeletében is saját maga jelenik meg a fiatal Wittner Máriaként. Sokakat ugyanez a mély hasonulás és együttérzés foghat el a film nézése közben.
Wittner Mária életének egyik legszürreálisabb momentuma, hogy a forradalom után sikerült Ausztriába szöknie, de egy hónap után hazajött, mert naivan hitt a szóbeszédnek, hogy Kádár János büntetlenséget ígért mindenkinek. Ebből azonban hosszú és küzdelmes börtönévek következtek. – Mária hithű katolikusként ezerszer is átengedte magán a történteket, sokat gondolkodott, miközben a börtönben sok ’56-os elítélttel beszélgethetett.
Így született az a felismerése, hogy ha egyszer kiszabadul, akkor minden erejével harcolni fog azért, hogy igazságot szolgáltasson a megnyomorított és meggyilkolt áldozatoknak, és megőrizze az emléküket.
– Ez értelemszerűen nem nagyon működhetett a rendszerváltásig, de onnantól kezdve megítélésem szerint becsületesen elkövetett minden tőle telhetőt – árulja el Koltay Gábor, s valóban, Wittner Mária a Kádár-rendszer bukása után több 1956-os szervezet munkájában részt vett, s mindvégig következetes és határozott antikommunistaként viselkedett.
Ennek talán legemlékezetesebb momentuma a 2001. február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján elhangzott parlamenti beszéde, melyben kijelentette, hogy a gyilkosoknak nincs megbocsátás.
A rendező és Wittner Mária ismeretsége már hosszú évekre nyúlt vissza, amikor 2010-ben mélyinterjút forgatott vele. A felvételekből később interjúkötet készült Életre ítélve címmel, a mostani dokumentumfilm gerincét az ott elhangzottak adják. Bizonyos interjúrészletek a filmbe is bekerültek, és a 217 nap legmegrendítőbb pillanata is ehhez kötődik: a volt országgyűlési képviselőt egy ponton elragadják az érzelmek, egy kis szünetet kér, de ki se kell mondania, hogy átérezzük ezeknek a súlyát. – Vannak olyan dolgok, amik felfoghatatlanok, de mégis hinni kell, hogy van fölöttünk valaki – fogalmazott akkor Wittner Mária, kimondva ezzel a film egyik legfontosabb üzenetét is.
