Bősze Ádám évek óta nagy sikerrel zajló estjei és előadás-sorozatai során hatalmas tudással felvértezve és lehengerlő humorral fűszerezve segít közelebb hozni hozzánk a zenetörténet hírességeit, hogy megérthessük, ők is érző, hús-vér emberek voltak, és ugyanúgy örültek, vágytak, szenvedtek, hibáztak, mint akárki más.
Bősze Ádám új könyve
– Ez szórakoztató irodalom, a strandon kell olvasni – vallja Bősze Ádám az új könyvéről. A cikkben hangsúlyozott véleménye szerint a zeneszerzők szerelmi élete pont olyan unalmas vagy érdekes, mint egy könyvelőé. Nem hiszi, hogy túlságosan különbözne az „átlagemberek” szerelmi életétől. Úgy képzeli, hogy kinek milyen a szerelmi élete, az inkább személyiség, mintsem foglalkozás kérdése. Bár hozzátette, hogy akik reflektorfényben élik az életüket, és a könyvben szereplő zeneszerzők között sok ilyen volt, azok másképp reagálnak a magánéleti közeledésekre is.
Egyszerűen arról van szó, hogy a híres emberek bulvártémái érdekesebbek az átlagemberek bulvártémáinál. Ezért született erről a könyv
– emelte ki az interjúban Bősze Ádám.
Számára a bulvár az, ami a híres emberek magánéletének a nagyközönség számára érdekes részével foglalkozik: halál, születés, szerelem, pénz. Amire az emberek felkapják a fejüket.
Felvetődött a beszélgetés során a szerző előző előadás-sorozata, amely a zeneszerzők halálos betegségeiről szólt és jóval csekélyebb érdeklődésre tartott számot, mint a szerelmi életükről szóló. Bősze Ádámot viszont az a téma jobban érdekelte, mert az még feldolgozatlan. Említi Franz Schubertet, aki 31 éves korában halt meg, több mint ezer művet írt, és közben olyan halálos kórral küzdött hosszú éveken keresztül, amelyik megbénította őt. Vagy Beethoven hallásproblémáját. Mint mondta, a betegségek sokkal erősebben befolyásolhatták a műveket, több analógiát fedezhetünk fel bennük, mint a szerelemmel kapcsolatban.
Az új, nagy szerelmekről szóló könyvét a szórakoztató irodalom kategóriába sorolja, amit a strandon kell olvasni. Mint mondta, az első visszajelzések alapján az emberek másfél-két nap alatt olvassák el a könyvet. Véleménye szerint a zene százszor spirituálisabb művészet, mint bármelyik másik, ugyanis nagyon nehéz konkrét tartalmat társítani például egy hangszeres darabhoz. Egy szimfónia, egy zongoraszonáta vagy vonósnégyes tétel annyira elvonatkoztatott, hogy abból nagyon nehéz leszűrni bármit. Bősze Ádám elmondta, hogy a XIX. század közepén kezdődött el, hogy az esztétikával foglalkozó szakemberek, zenekritikusok elkezdtek óva inteni mindenkit attól, hogy külön történeteket véljünk fölfedezni zeneművekben. Pedig korábban nem így volt. Ezt a gondolatát több példával is igazolta.
Javarészt nők történeteit írja meg, sokszor a nők szemszögéből, elfogultsággal, a megértés szándékával.
Mint a beszélgetésben elhangzik, Wagnernél fontos volt, hogy Minna mit áldozott föl, mert egy férfiak uralta társadalomban – mint amilyen az előző évszázadokban, évtizedekben működött – egy magára valamit is adó zenetörténész, ha már ebben az ügyben állást kell foglalnia, akkor a férfi pártját fogja. A legegyszerűbb azt mondani, hogy a nő visszahúzta a zeneszerzőt, fel sem ért az alkotói nagyságához. Az újságíró véleménye szerint a kötet stílusa hasonló ahhoz, mint amit a rádióban megszokhattak a hallgatók, vagy amit az estjein is képvisel Bősze Ádám: emberi, humoros és szabatosságában is hétköznapi. A zenetörténész viszont bevallotta, hogy nagyon fél ettől. Tudatosan igyekszik közvetlen, lazább hangvételben beszélni egy ilyen magasztos témáról, mint a klasszikus zene. Pedig ő annál sokkal merevebb, tartózkodóbb, hogy ez egészen ösztönösen működjön. Ez sokszor harc benne, hogy megérezze: mennyi ebből az őszinte lazaság és mennyi az igyekezet, amivel próbál rájátszani. Még nem merte kinyitni ezt a könyvet.
A teljes interjú ITT olvasható.
