Balaton Sound: erősödik 2024-ben az underground vonal

Az elektronikus zenei színtér műfaji sokszínűségét ígéri idén is, július 3. és 6. között a Heineken Balaton Sound. A korábban bejelentett tucatnyi előadó – mint például Marshmello, Paul Kalkbrenner, James Hype, Purple Disco Machine vagy Timmy Trumpet – mellé majd harminc új név került fel a nemzetközi fellépőket soroló listára. A pazar névsor mellett az is kiderül, milyen újításokra számíthatunk az idei beach fesztiválon.

Forrás: Balaton Sound2024. 02. 13. 13:00
Fotó: david bodnar
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

És most nézzük, kik is szerepelnek az új bejelentésben. 

Jön tehát a svéd techno kiemelkedő alakja, Adam Beyer, a streamingben elképesztő teljesítményt nyújtó olasz MEDUZA, a keményzene dobosából az elektronikus zenei színtér úttörőjévé vált Zomboy, a pimasz elektronikus ritmusok, agresszív basszusvonalak előadója, Borgore, a rövid idő alatt széles körű hírnevet szerző szlovén Brina Knauss, a táncparkett-rengető élő szettjeivel érkező Reinier Zonneveld, és az olasz testvérpárból álló techno duó, a Mathame.

A Heineken Balaton Sound vendége lesz a hard techno színtér élvonalából a 99999999, az istenien nőies ipari technojáról ismert Sara Landry, a dán elektronikus tánczene reprezentánsa, Kölsch, valamint a kortárs német techno formáció, a FJAAK. 

Élő produkcióval érkezik Stephan Bodzin, itt lesz Belgium egyik legizgalmasabb „exportterméke”, Amelie Lens, továbbá az IDM, a house és techno stílusok gyökereiből táplálkozó Mind Against, az időtlen hardstyle zene tiszta energiája, a The Qreator, a holland hardstyle duó, a Sound Rush, a szintén hardstyle-ban utazó Ran-D, a holland „raw hardstyle jelenség”, azaz a Warface, hard dance színtér egyik leggyorsabban emelkedő előadója, Sefa Vlaarkamp és DV8 ,  akit joggal neveznek „a hardstyle hangjának". 

Szintén fellép a Soundon a leghíresebb színpadok és DJ-pultok kedvelt előadója, Juliet Fox, a legnagyobb techno fesztiválokon fellépő, egyedülálló román művésznő, Nusha.

 Space 92 a francia techno zene egyik legkelendőbb előadója, POPOF szintén az egyik legismertebb francia név a techno és house zene világában, kettejük produkciója a Space 92 x POPOF present: Turbulences most a Balaton-parton mutatkozik be.

A most bejelentett listán szerepel Miss Monique, aki talán a legelismertebb női progresszív house DJ Európában, a Franciaországból származó feltörekvő DJ, a harddance és hardtrance között lavírozó Trym aka Sparkling Water Boy, valamint Vintage Culture, a house, tech-house, melodic house brazil kiválósága, nem mellesleg a Dj Mag listán jelenleg a 10. helyen álló előadó. És csatlakozott még a fellépők sorához Alison Wonderland , aki a trap, a future bass és más népszerű EDM műfajok elemeit ötvözi, miközben kísérletezik a rock, a pop és a klasszikus zene elemeivel, Sam Feldt, aki az elmúlt időszakban a világ egyik legkeresettebb elektronikus művészévé vált, az elismert kiadványok, kollaborációk, remixek és élő fellépések sorával, valamint a változatos stílusáról, elsősorban a house és a techno, de az electro és a tech house elemeivel is operáló Maceo Plex is.

Borítókép: idén is várja Zamárdiban a fesztivál  július 3. és 6. között  (Forrás: Balaton Sound)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.