Hódmezővásárhelyen váratlanul színházat alapítottak

Azt még egyelőre nem tudni, hogy mekkora költségvetésből, milyen formában működik majd a Szabó Magda Színház, de az már kiderült, hogy az első előadásuk március 2-án lesz. A vásárhelyi teátrumnak nem lesz saját társulata – számolt be a hírről a Délmagyar.hu.

Forrás: Délmagyar.hu2024. 02. 07. 17:30
Xantus Barbara-03_r
20210302 Budapest Xantus Barbara színésznő fotó: Németh András Péter NAP Szabad Föld Fotó: Németh András Péter
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint a tudósításban írják, az alpolgármester az Időben című műsorban mesélte el, hogy Xantus Barbara színművész nyáron több alkalomban is a városban járt, és nagyon megtetszett neki a település. Az önkormányzatnak sikerült jó együttműködést kialakítani vele. Mivel a város több színielőadást is vásárolt, úgy kalkuláltak, hogy megérné saját produkcióban megvalósítani hasonlókat. Xantus Barbara kapcsolati tőkéjét és szakértelmét adja a színházhoz, amelynek egy tavaszi és egy őszi ciklusa lenne.
 

Xantus Barbara-05_r
Xantus Barbara színésznő Budapesten, 2021. március 2-án. Fotó: Szabad Föld/Németh András Péter

Gyöngyösi Ferenc arról is beszámolt, hogy a színésznő szombatonként gyermekeknek tartana színjátszó foglalkozást, illetve gyermekműsort. A felnőtteknek többféle műfajban szerveznek előadásokat esténként. Az alpolgármester bejelentette, hogy a Szabó Magda Színházat a tavaly nyáron elindított Kultúr-térrel kapcsolnák össze.
– Több programot oda vinnénk ki, de lennének olyan előadások is, amelyeket a „pinceszínházban”, a városháza most felújítás alatt álló pincéjében rendeznénk meg
– nyilatkozta Gyöngyösi Ferenc, aki azt is elmondta, hogy 

azért Szabó Magdáról nevezik el a színházat, mert az írónő az 1940-es években egy ideig Vásárhelyen tanított. Xantus Barbara már egyeztetett is erről hagyatékának kezelőjéről. Az alpolgármester azt is kijelentette, hogy a színház egyelőre kísérleti jelleggel működik majd, és ha életképes lesz, akkor gondolják át, milyen formában viszik tovább.

A Délmagyar.hu felvetette a kérdést, hogy a Szabó Magda Színházzal nem rontják-e a művelődési ház színházbérletes előadásainak látogatottságát, Gyöngyösi Ferenc azt válaszolta, hogy ettől nem tart, mert azok telt házas előadások, ez pedig azt jelzi, hogy van igény színházra Hódmezővásárhelyen.
Az eredeti írást a Délmagyar.hu oldalán olvashatják el. 

Borítókép: Xantus Barbara színésznő 2021. március 2-án Budapesten (Fotó: Szabad Föld/Németh András Péter)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.