A zenei avantgárd egyik vezető személyisége a Loire menti Montbrison városában született egy acélgyáros fiaként. Már kisgyerekként különös érdeklődést és tehetséget mutatott a matematika és a zene iránt, iskolái mellett zongoraórákat vett.
Lyonban folytatott matematikai, mérnöki és zenei tanulmányait követően a párizsi konzervatóriumban tanult zeneszerzést, vezénylést és zeneelméletet. A múlt század egyik legnagyobb hatású zeneszerzéstanára, Olivier Messiaen növendékeként megismerkedett a tizenkét hangra épülő dodekafóniával és a szeriális zenével, amely a zeneművet számsorok segítségével előre meghatározott hangok kiválasztott sorára építi.
Huszonkét évesen egy újonnan alapított párizsi színházi társulat zenei vezetője lett, és az is maradt csaknem egy évtizedig. Első művei, a fuvolára és zongorára írt Szonatina, valamint az 1. zongoraszonáta az 1940-es évek közepén születtek.
A fiatal Boulez szélsőséges nézeteket vallott, a múlt eltörlésére, az operaházak felégetésére, a Mona Lisa elpusztítására szólított fel.
Nem azért jöttünk a világra, hogy csak nézzük és elfogadjuk
– mondta. Idővel higgadtabb lett, de a véleménye nem sokat változott, csak rájött arra, hogy mérsékeltebb módszerekkel nagyobb hatást érhet el. 1946-ban indította útjára a Petit-Marigny-koncerteket, majd az ötvenes évek első felétől szervezte a modern zene megszólaltatására szakosodott Domaine musical (zenei tér) előadásokat, amelyeken maga is vezényelt. Zeneelméletet és zeneszerzést tanított Darmstadtban és Bázelben, később az amerikai Harvard Egyetemen is, nagy hatást gyakorolva zeneszerzők nemzedékeinek egész sorára. Zenepedagógiai munkássága mellett zeneelméleti műveket is jegyzett.
Párizsba 1970-ben tért vissza, amikor Georges Pompidou elnök személyesen kérte fel egy elektronikus zenével foglalkozó intézet, az IRCAM megalapítására.
Az intézet keretében hozta létre az Ensemble InterContemporain nevű zenekart, amely a kortárs zene nemzetközi hírű műhelyévé fejlődött, művészeti igazgatója 1979 és 1991 között Eötvös Péter volt.
Karmesteri karrierje 1958-ban kezdődött a német Südwestfunk Orchestra élén, nemzetközileg azután lett elismert dirigens, hogy Széll György meghívta a Clevelandi Szimfonikusokhoz. Később a zenekar állandó vendégkarmestere lett, volt a BBC Szimfonikusok és a New York-i Filharmonikusok zenei igazgatója – ez utóbbi poszton Leonard Bernsteint követte –, rendszeresen vezényelte a chicagói és a bécsi Filharmonikusokat. Dirigensként egyszerűségre és világosságra törekedett, minden teatralitást nélkülöző apró mozdulatai kizárólag a zenekarnak és a zenéről szóltak. Elsősorban a XX. századi mesterek – Berg, Schönberg, Sztravinszkij – előadásával vált híressé, de repertoárja Mozarttól Ligeti Györgyig terjedt.
Őt tekintették Bartók Béla egyik legihletettebb tolmácsolójának.
1963-ban vezényelt először operát, Alban Berg Wozzeckjét Párizsban, és 1979-ben ő dirigált Berg „teljes”, Friedrich Cerha osztrák zeneszerző által befejezett Lulu című operájának világpremierjén, szintén a francia fővárosban. Több alkalommal vezényelt Magyarországon is.
A szaksajtóban „zenei sztálinistának” is nevezték, nem ok nélkül, például a múlt század zenéjében fordulópontnak tekintett, 1955-ös A gazdátlan kalapács című művének premierje előtt 50 próbát tartott a zenekarnak, ugyanakkor a vele dolgozó muzsikusok áradoztak kedvességéről. Bár egykor az operaházak felégetését javasolta, legendásak voltak operainterpretációi, különösen Richard Wagner Ring-tetralógiájának értelmezése, amelyet Patrice Chéreau rendezővel 1976-ban valósított meg a Bayreuthi Ünnepi Játékokon, az ősbemutató centenáriumán.
Azt vallotta, hogy
a zene legalább annyira tudomány, mint művészet,
célja a zenei anyag racionális elrendezése volt.
Komponistaként a folytonos kísérletezés jellemezte, szeriális korszaka után a hatvanas években a véletlen zenei alkalmazása felé fordult. A nézeteit összegző Alea című cikke nyomán terjedt el az aleatória kifejezés – az alea latinul kockát jelent, a cím utalás Stéphane Mallarmé Kockavetés című versére –, foglalkoztatta az elektronikus zene is. Mallarmé versei ihlették Pli selon pli, Paul Klee képei Termékeny föld című zeneművét, a svájci képzőművészről könyvet is írt. Nagy álma volt, hogy operát írjon Samuel Beckett Godot-ra várva című darabjából, de a munkát már nem tudta befejezni.
Művészete elismeréseként kitüntették a berlini művészeti díjjal (Berliner Kunstpreis), a Polar zenei-díjjal, a Wolf-díjjal, a német operának tett kivételes szolgálataiért a Wilhelm Pitz-díjjal. 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét Bartók zenéjének fáradhatatlan és színvonalas népszerűsítéséért. Mintegy kéttucatnyi felvételét – köztük több Bartók-albumát – jutalmazták Grammy-díjjal, birtokosa volt a japán Preamium Imperiale díjnak, és tiszteletbeli karnagya volt a berlini Staatskapellének. Megkapta a Brit Birodalom Rendjének tiszteletbeli parancsnoka címet, a Glenn Gould-, a Kioto-díjat, a Velencei Biennálé Arany Oroszlán életműdíját, a Royal Philharmonic Society aranymedálját.
Pierre Boulez 2016. január 5-én halt meg baden-badeni otthonában kilencvenéves korában, a német városban nyugszanak hamvai. 2016 óta az ő nevét viseli a Párizsi Filharmónia koncertterme, a következő évben róla nevezték el a Berlinben működő Barenboim-Said Zeneakadémia új koncerttermét is.
Születésének centenáriumáról az idén a világ számos pontján megemlékeznek.
