A Rákóczi-szabadságharc idején játszódó musicalt mutatnak be Simonpusztán

Szeretve mind a vérpadig címmel nagyszabású előadást láthatunk a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban, Simonpusztán augusztus 7-én 20.30-tól. A Jókai Mór regénye alapján készült látványos, megható és monumentális darab a magyar sors örökké visszatérő kérdését boncolgatja.

Magyar Nemzet
2021. 07. 30. 10:25
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Történelmi Színház, a Magyarock Dalszínház, a Komáromi Jókai Színház, az Esztergomi Várszínház és a Békéscsabai Jókai Színház közös produkciójaként érkezik a Szeretve mind a vérpadig című történelmi musical Simonpusztára. Jókai Mór regénye alapján a szövegkönyvet és a dalszövegeket Vizeli Csaba írta, a zenét Medveczky Szabolcs és Pécsváradi Zoltán szerezte. A darabban mások mellett Mészáros Árpád Zsolt, Sipos Imre, Csonka Dóra, Kuczmann Ágnes, Xantus Barbara, Makrai Pál és Laklóth Aladár lép színpadra.

Jókai Mór születésének 195. évfordulóját ünnepeltük tavaly, illetve 310 esztendeje végezték ki Érsekújváron a mű egyik főszereplőjét, Ocskay Lászlót. A Szeretve mind a vérpadig Jókai Mór 1882-ben megjelent történelmi regénye. Az előadás a Rákóczi-szabadságharc idején játszódik, és Ocskay László életét dolgozza fel, valamint a korszak számos más fontos történelmi személyei is felbukkannak benne. Az író szertelenül csapongó fantáziával, káprázatos ügyességgel szövögeti, bonyolítja a mese szálait. Nem a történelem Ocskayját, Rákóczi villámát, majd árulóját akarta ábrázolni, hanem a férfit, akit szerettek, egészen a vérpadig.

A drámai konfliktusokat, látványos csatajeleneteket, személyes drámákat, az útkeresést előtérbe helyező zenés darab a magyar sors örökké visszatérő kérdését boncolgatja. Melyik az igazabb út? Mit tehet egy vezető egy kiélezett helyzetben? Hogyan ítélhető meg egy áruló tevékenysége? Végsőkig, az utolsó csepp vérig kell harcolni, vagy tárgyalni kell a jövő reményében? Ezek mellett a legnagyszerűbb emberi érzés, a szerelem mindenható erejét mutatja meg, melyre a mai világunkban még nagyobb szükségünk van, mint bármikor.

Jegyek hamarosan a Jegy.hu felületén és a helyszínen kaphatók. További információ az előadás Facebook-oldalán érhető el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.