Veszedelmes mulatság piros pünkösd napján
A legény a csizma szárához kapott, és a bikának vége volt.
A legény a csizma szárához kapott, és a bikának vége volt.

Olvassanak hát Jókait! Ha így tesznek, fontoljanak meg egy tanácsot: komótosan fogjanak hozzá, ízlelgessék!

Ma este hét órától tartják a Jókai novellája alapján készült karácsonyi előadás premierjét.

Az Egy asszonyi hajszál című dokumentumfilmet hétfőn 21 óra 5 perckor mutatja be az M5 csatorna.

A néphiedelem szerint, ha a medve ezen a napon kijön a barlangjából, és nem látja az árnyékát, akkor nem lesz hosszú a tél.

Amint ez az Isten nevét kimondta, a szellemtől megszállt tetem egyszerre összeomlott.

Kétszázhetvenöt éve, 1746. szeptember 20-án született gróf Benyovszky Móric utazó.

Szeretve mind a vérpadig címmel nagyszabású előadást láthatunk a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban, Simonpusztán augusztus 7-én 20.30-tól.

Tóth Krisztina nem gondolja, hogy esetleg ő maga megy a forgalommal szemben?





A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kevésen múlt a tragédia.

A kormányfő október 23-i beszédéből osztott meg egy részletet Kocsis Máté.

Magyarország sorsáról csak a magyarok dönthetnek.

Mentőt is hívtak hozzá.

Az ukrán elnök nyomás alatt tartja a korrupciós ügyeket vizsgáló szervezeteket, hogy azok ne tudják felfedni a kormányzati visszaéléseket, és megfélemlíti azokat is, akik bejelentést tesznek a korrupciós ügyekről.

A tárcavezető ezzel arra reagált, hogy Donald Tusk a pártja kongresszusán elmondott beszédében magyar vonatkozással is élt.

Dmitirij Peszkov egy interjúban árult el részleteket Trump és Putyin találkozójáról.

Az Európai Bizottság ügyeskedése ezerforintos benzinárakat is okozhat.

Brussels accepts Germany’s energy policy, but attacks Hungary’s efforts to ensure supply security.

A magyar szövetség nem hagyta szó nélkül a Puskás Akadémia edzőjének kirohanását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.