idezojelek

Tanuljunk magyarul Jókaitól (is)!

Olvassanak hát Jókait! Ha így tesznek, fontoljanak meg egy tanácsot: komótosan fogjanak hozzá, ízlelgessék!

Szőcs László avatarja
Szőcs László
Cikk kép: undefined

Kétszáznyolcvan karakterben nem tudta volna megírni? — kérdezi a mai fiatal már a Vaskapu hosszas leírásától elborzadva Az arany ember olvasásakor. A Twitter-üzenetek maximális leütésszámát jelöli ki terjedelmi korlátként. Pedig az egész könyv alig 350 oldal, miközben a Harry Potterek egyenként is bőven hosszabbak. Lehet persze, hogy Jókai Mór egyébként lebilincselő elbeszéléseinek a mai olvasó számára már nehéz a nyelvezete; Ali Csorbadzsi kincsét például egy 89 szavas mondatban írja le … és nem ér így sem a végére. Mire pedig végigolvassuk a mondatot, akár elmehetünk ékszerésznek: „macskaszemfényű syderitek, kameának faragott plasmák, keleti aquamarinok sötétkék fénnyel…”

„Jókaival az a probléma, minden szeretetünk ellenére, hogy a régi funkcióját ma már nem tudja betölteni. Jókai könnyű olvasmány volt, maga a szórakoztató irodalom, nagyszerű a nyelve, de ma már folyamatosan a tanárra, mint szótárra van szükségük a gyerekeknek, hogy megértsék” — mondta egyszer legismertebb regényírónkról az ország egyik legismertebb magyartanára. Annyit érdemes pontosítani, létezik Jókai-enciklopédia és Jókai-szótár is, amely önmagában rendkívül szórakoztató olvasmány — meglehet persze, a legalább középkorúaknak az. Ilyeneket találunk például benne, tájszólással súlyosbított német-francia keveréknyelven: „O te schene Pum! Regardé mamzell: nid wahr, ist bogár sohn?” (Ó, te szép gyerek! Nézze, kisasszony! Ugye, szép fiú?)

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hogy ebből miként tanulunk meg szépen magyarul? Ebből ugyan sehogy, ez vicc. Jókai tobzódott kora nyelvi sokszínűségében, amelyben a korabeli olvasó is eligazodhatott, így vehette a lapot. Mi, az utókor a Jókai-életműben megforduló mintegy ötvenezer szóból merítve bővíthetjük nyelvi kincsesládánkat. Ha például a Vaskapu leírásának csak a harmadik oldalára eljutunk, máris megtudjuk, mi a vizafogó, miről nevezték el ezt a pesti városrészt.

Ha ez vigasz a mai fiatalnak: Jókai semmivel sem nehezebb, mint a mai angolnak az egyébként népszerű klasszikus, Jane Austen, aki a mi írófejedelmünknél száz évvel korábban élt. Irodalompedagógiáról persze irodalompedagógussal nem vitatkozunk kívülállóként: ez az ő szakmája. De gyakorló újságíróként, akinek a nyelvileg kreatív műfajokban (riport, tárca, publicisztika) is adódnak feladatai, hozzátehetjük: Jókai szókincse legalább a kétszerese annak a repertoárnak, amekkorából ma egy műveltebb magyar publicista meríthet, illetve több mint az ötszöröse annak, amekkorát az átlagember használ. Mi, tollforgatók gyakran keresünk például szinonimákat, a magyar sajtónyelv ugyanis (például az angolhoz képest) rosszul tűri a szóismétlést. Sportújságírók szinonimakényszeréből fakadnak például az olyan erőltetett megoldások, mint amikor például a labdát játékszernek, vagy — ha lehet, még gyermetegebb módon — pettyesnek nevezik. (Akkor már inkább a kapus legyen hálóőr.) Vagy tudunk esetleg szinonimát a pestisre? Szerencsére nekünk már csak annyi dolgunk akad vele, mint amennyi Jókainak a labdával. Mint azonban Balázsi József Attilától, a Jókai-enciklopédia egyik szerkesztőjétől tudjuk, az írónak egész szókészlete volt erre a kórra: dögvész, dögmirigy, egyiptomi ragály, keleti dögvész, fekete halál, mirigyhalál.

Ellenvetést tehet az olvasó: temérdek a dolga, és a legritkább esetben van rá alkalma, hogy lapokba tárcákat írjon. Ám a szép, választékos beszéd a mindennapokban sem árt; gondoljunk ismert politikusunk azóta is mosolyt fakasztó megfogalmazására, miszerint a kígyók kígyóznak… Nem jött a jóember szájára egy más ige sem. Aligha tévedünk, ha azt állítjuk: ismerkedésnél sem árt, sőt imponálhat a szabatos fogalmazás, gazdag szókincs — ha nem párosul sznobizmussal, idegen szavak erőltetett használatával.

Olvassanak hát Jókait! — vagy akár más, gazdag szókincsű magyar prózaírót. Jókait kezdhetik már a héten, születésének 198. évfordulóján, a magyar széppróza napján. Ha így tesznek, fontoljanak meg egy tanácsot: komótosan fogjanak hozzá, ízlelgessék! Valahogy úgy, ahogy Latinovits fog a velőscsontnak a Szindbádban.

A szerző a Magyar Nemzet külpolitikai rovatának főmunkatársa

Borítókép: Jókai Mór (Fotó: Wikipédia)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

KÉT MAGYARORSZÁG – Magyar Péter sikeres szeppukut követett el saját magán

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Donald Trump a reményt hozta el

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

Hogy nem szakad Dobrevre az ég?!

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Az amerikai mélyállam felszámolása

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.