Hogy ebből miként tanulunk meg szépen magyarul? Ebből ugyan sehogy, ez vicc. Jókai tobzódott kora nyelvi sokszínűségében, amelyben a korabeli olvasó is eligazodhatott, így vehette a lapot. Mi, az utókor a Jókai-életműben megforduló mintegy ötvenezer szóból merítve bővíthetjük nyelvi kincsesládánkat. Ha például a Vaskapu leírásának csak a harmadik oldalára eljutunk, máris megtudjuk, mi a vizafogó, miről nevezték el ezt a pesti városrészt.

Ha ez vigasz a mai fiatalnak: Jókai semmivel sem nehezebb, mint a mai angolnak az egyébként népszerű klasszikus, Jane Austen, aki a mi írófejedelmünknél száz évvel korábban élt. Irodalompedagógiáról persze irodalompedagógussal nem vitatkozunk kívülállóként: ez az ő szakmája. De gyakorló újságíróként, akinek a nyelvileg kreatív műfajokban (riport, tárca, publicisztika) is adódnak feladatai, hozzátehetjük: Jókai szókincse legalább a kétszerese annak a repertoárnak, amekkorából ma egy műveltebb magyar publicista meríthet, illetve több mint az ötszöröse annak, amekkorát az átlagember használ. Mi, tollforgatók gyakran keresünk például szinonimákat, a magyar sajtónyelv ugyanis (például az angolhoz képest) rosszul tűri a szóismétlést. Sportújságírók szinonimakényszeréből fakadnak például az olyan erőltetett megoldások, mint amikor például a labdát játékszernek, vagy — ha lehet, még gyermetegebb módon — pettyesnek nevezik. (Akkor már inkább a kapus legyen hálóőr.) Vagy tudunk esetleg szinonimát a pestisre? Szerencsére nekünk már csak annyi dolgunk akad vele, mint amennyi Jókainak a labdával. Mint azonban Balázsi József Attilától, a Jókai-enciklopédia egyik szerkesztőjétől tudjuk, az írónak egész szókészlete volt erre a kórra: dögvész, dögmirigy, egyiptomi ragály, keleti dögvész, fekete halál, mirigyhalál.

Ellenvetést tehet az olvasó: temérdek a dolga, és a legritkább esetben van rá alkalma, hogy lapokba tárcákat írjon. Ám a szép, választékos beszéd a mindennapokban sem árt; gondoljunk ismert politikusunk azóta is mosolyt fakasztó megfogalmazására, miszerint a kígyók kígyóznak… Nem jött a jóember szájára egy más ige sem. Aligha tévedünk, ha azt állítjuk: ismerkedésnél sem árt, sőt imponálhat a szabatos fogalmazás, gazdag szókincs — ha nem párosul sznobizmussal, idegen szavak erőltetett használatával.

Olvassanak hát Jókait! — vagy akár más, gazdag szókincsű magyar prózaírót. Jókait kezdhetik már a héten, születésének 198. évfordulóján, a magyar széppróza napján. Ha így tesznek, fontoljanak meg egy tanácsot: komótosan fogjanak hozzá, ízlelgessék! Valahogy úgy, ahogy Latinovits fog a velőscsontnak a Szindbádban.

A szerző a Magyar Nemzet külpolitikai rovatának főmunkatársa

Borítókép: Jókai Mór (Fotó: Wikipédia)