A tárcaíró lefóliázott rosszkedvének telén

Vajon elcsalták-e a választásokat abban az országban, amely a demokrácia hazájának vallja magát

Budapest, 2018. június 21. Nick Cave ausztrál rockzenész a Nick Cave and the Bad Seeds koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2018. június 21-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán

„York napsütése rosszkedvünk telét / Tündöklő nyárrá változtatta át.” A tárcaíró a minap ezzel a mondattal ébredt. Legalábbis a reggeli kávézás közben ez a Shakespeare-idézet jutott az eszébe, miközben arról olvasott, hogy vajon elcsalták-e a választásokat abban az országban, amely a demokrácia hazájának vallja magát. A tárcaíró rögvest meg is nézte, hogyan folytatódik az idézet, mert nem emlékezett pontosan. „Családunkról már elvonult a köd / S alámerült az óceán szívébe. / Most homlokunkon győztes koszorú, / Diadalemlék csorba fegyverünk, / Vad riadónkból víg vacsora lett / És édes dallam szörnyű indulónkból.” Igen, a világirodalom legnagyobb szörnyetege, Shakespeare III. Richárdja lép színre ezekkel a szavakkal. Egyébként a minap, amikor a tárcaíró még szabadságon volt, egészen különös hangulatba került rosszkedvének telén. Akkor még nem zártak be a mozik és a színházak, egy Nick Cave-koncertfilmre be is ült. Persze életének asszonya kezét nem foghatta, mert a mellette lévő két szék le volt fóliázva, de még így is át lehetett nyúlni a székeken, ha némi megerősítő érintésre volt szüksége az embernek. A tárcaíró rosszkedvének telét Nick Cave se aranyozta be, mert csak melankolikus zenéket adott elő, viszont a lefóliázott székek mellett úgy érezte magát, mintha búcsúzna tőle az európai kultúra. Lassan minden értéket lefóliáznak, a tárcaíró is úgy érezte magát, hogy őt is lefóliázza Nick Cave, aki, bár még énekel valamilyen Istenről, de a nevét már biztosan elfelejtette.

Pedig a tárcaíró azt gondolja, temérdek okunk lenne a reményre.

Úgy tűnik ugyanis, hogy hamarosan meglesz a vakcina, amely megszabadítja az emberiséget. Arról már nem is beszélve, hogy emberek millióit fordíthatja Isten felé a felismerés: milyen törékeny is az emberi élet, a kultúra, a civilizáció. Emberek milliói látják, hogy a bajban a nemzeti összefogás segít igazán, hogy a lezárt országhatárokon belül kell mindenkinek boldogulnia, egyen akár pizzát, tarte au flant, pumpernickelt vagy hamburgert vacsorára.

A tárcaíró, miközben Nick Cave apokaliptikus hangulatú koncertjét hallgatta a lefóliázott széksorok között, azon gondolkozott, hogy lányai, akik még csak éppen a betűvetés és olvasás kalandjának legelején tartanak, fognak-e egyáltalán könyveket olvasni. Vagy csak tévét néznek majd, ahol viszont már csak olyan sorozatokat vetítenek, amelyben nem lesznek nemzetek, vallások, sőt a családi problémák se lesznek majd témák. Ahogy ma is inkább pszichopata gyilkosok ijesztgetik a tévézni vágyókat az énekhanggal nem igazán megáldott énekesek produkciói mellett. A tárcaíró rosszkedvének telén egyetlen dologban reménykedik igazán. Mégpedig abban, hogy mindannyiunk lelkében megszületik karácsonykor a hit és az elhatározás: nem hagyjuk lefóliázni az európai kultúrkörünk hagyományát, erkölcsét és értékeit. A tárcaíró rosszkedvének telén valahogy úgy érzi, idén különösen figyelni kell a betlehemi jászolra. Ahogy Lukács írja evangéliumában: „Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.”