Engedjék meg, hogy elöljáróban elmélkedjem kicsit a pornográfiáról! Ne ijedjenek meg: kerülni fogom az obszcenitást! Nem árt azonban tisztázni, mit látunk, amikor körülnézünk Reiner Riedler Fake Holidays című fotótárlatán. Nos, én azt hiszem, a pornó olyasmi, amikor valami naturálisat giccsesen ragad meg az alkotó. (Ha alkotás egyáltalán az ilyesmi.) Vagy éppen fordítva: amikor a giccs kerül naturális fókuszba. Mindenesetre a pornó valahogy a giccs és a dokumentarista megközelítés közös gyermeke. S bizonyos szempontból önmaga dokumentuma is, hiszen nemcsak azt mutatja meg, milyen a valóság, de egyúttal azt is, milyennek szeretnénk látni.
És ha azt hisszük, hogy e rövid elméleti összefoglaló felkészített bennünket a Fake Holidays látványvilágára, hát tévedünk. Aki belép a kiállítótérbe, akkora giccspofont kap Reiner Riedlertől, hogy visszatántorodik az Osztrák Kulturális Fórum lépcsőházába.
Van itt ugyanis minden, amit elképzelünk és amit elképzelni sem tudunk: Superman a medencévé változott Vörös tér fölött, álűrhajós a vízividámparkban, kínai esküvő a hamis piramisok (és az ugyancsak hamis Eiffel-torony) tövében, műanyag fenyőfák és kitömött medve a fedett dubaji sípályán, kiömlő vulkán és azték piramis előtt vacsorázó turisták, latexöltözetű emberek valami titokzatos erotikus klub mélyén. Egyszóval élményturisták hamisított élmények között.
Reiner Riedlerről talán érdemes elmondani: 1968-ban született, Bécsben tanult etnográfiát, majd zenét és újságírást, ám végül úgy döntött, hogy kizárólag fotózással akar foglalkozni. Stílusa a dokumentarizmust és a konceptuális megközelítést ötvözi. A Fake Holidays-projektet akkor kezdte el, amikor Berlin és Hamburg élményfürdőiben azzal szembesült, milyen könnyen csapjuk be magunkat, vagy talán inkább azzal, milyen örömmel fogadjuk, ha úgy csapnak be bennünket, hogy a csalóka látszat szebb, gazdagabb, teljesebb élet ábrándképét kínálja. Elég néhány emblematikus jelzés (homokos part, pálmafák, felfújható úszógumik, napernyők, koktélok és festett bárányfelhők) ahhoz, hogy a látogatók átéljék a valódi trópusi, tengerparti nyaralás érzését a tengerparttal amúgy nem rendelkező városok kellős közepén. A jelenség annyira magával ragadta a hajdani etnográfust, hogy elkezdett járni ezekre a helyekre Németországban, Ausztriában és bárhol a világon, hogy dokumentálja a valóság és a giccs találkozásait.
A budapesti kiállítás szerdai megnyitóján éppen egy berlini élménymedence fényképe előtt emlékeztetett a fotóművész arra, hogy a valóság és a képzelt világ között soha nem szakadásmentes az átmenet. Hiába látunk a képen trópusi tengerpartot, fehér homokot, hidacskát, a végtelenbe bámuló szerelmespárt, azért a háttérben jól kivehető, ahogy a festett drapéria és medence találkozását erős kötélrendszer rögzíti, ahogy az öltözők felé vezető ajtó fekete lukként tátong a bárányfelhős ég alján.
Olyan képeket is láthatunk, amelyeken az illúziót nem is annyira hamis díszletek és jelmezek teremtik meg, hanem inkább az erős belső szándék: mindenáron meg akarja élni álmait a kép főalakja.
Cosplayerek, karaoke- és swingerklubvendégek, egyenruhába öltözött álkommandósok, Star Wars-univerzumban helyet kereső mozirajongók, mind-mind felbukkannak ezeken a képeken, s a látogató döbbenten rázza a fejét: mennyiféle és fajta fantáziával lehet kufárkodni ebben a technikai oldalról sok mindenre képes modern világban.
Még csak tökéletes illúzió sem kell a remek üzlethez.
A fotóművész, aki bejárta a világ legabszurdabb élményközpontjait, wellness-szállóit, vidámparkjait, végig fotózta az áldesztinációk giccses építészeti világát, híres épületek, tengerpartok, hegyvidékek és mindenféle kalandhelyszínek szürreális másolatait, megdöbbentő vallomást tett. Miután körülbelül nyolc évig dolgozott ezen a projekten, mindenki azt képzelte, s valahol ő maga is úgy gondolta, hogy hazatérve egy-egy hosszú kínai, japán vagy közel-keleti utazásról, rengeteg mondanivalója, anekdotája, sztorija lesz.
Ám nem lett.
Így mesélt erről:
Amikor hazajöttem, azt tapasztaltam, hogy hiányzik a mesélnivalóm. Furcsa volt, mert általában az utazásaim kis kalandok: sok érdekes emberrel találkozom, akiknek nagyszerű történetei vannak, és velem is sok minden történik. Ám miközben ezekben a szabadidőparkokban voltak ingerek, nem volt semmiféle tartalom. Ráébredtem ezeknek a helyeknek az ürességére. Nem találkoztam senkivel. Nem voltak igazi kalandok. Csak fogyasztás volt, élményfogyasztás.
A kiállítás augusztus 28-ig tekinthető meg.
