Apáti Bence: A Dal utat tört

A Dal utat tört magának, immár hangsúlyos helyet foglal el a zenei műsorok között, holott ezek alapvetően a kereskedelmi televíziózás sajátjai – mondta Apáti Bence, A Dal 2020 zsűritagja az MTI-nek.

Forrás: MTI2020. 02. 05. 11:03
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Dal 2020 showműsor szombat este folytatódik a Duna Televízióban és a Duna World csatornán a második válogatóval, amelyben újabb tíz produkció mutatkozik be.

„Rendkívül megtisztelő feladat A Dalban zsűrizni, nagyon szeretem, ugyanakkor nem könnyű, hiszen fél percben kell informatívnak, viccesnek, kritikusnak, hozzáértőnek lenni” – fogalmazott a táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója.

Apáti Bence idén először vesz részt A Dal zsűrijében. Mint az MTI-nek elmondta, az első válogató műsorban azt tapasztalta, a versenyzők összességében nagyon komolyan készülnek, még a rutintalanabb előadók is számos ötlettel állnak elő, az élő adásban pedig már kész produkcióval állnak ki.

Mint a zsűritag kifejtette, gyerekkorától nagyon szereti a zenét, ikertestvére, Apáti Ádám zenész lett, Ferenczi Györggyel és az 1ső Pesti Rackákkal, valamint a Louisiana Double-ban játszik. Apáti Bence szerint arra mindenképpen vigyáznia kell a versenyzőknek A Dalban, hogy a rádióban slágergyanús szám profi élő előadásához rengeteg gyakorlás szükséges, az énekhang nem csúszkálhat. Hozzátette: bár a dalszövegeket tekintve idén jó a felhozatal, nagyon fontos, hogy azok nyelvi botlásoktól, rossz rímektől mentesek legyenek.

„Gyönyörű nyelv a magyar, jól tudjuk, hogy maradandót is lehet alkotni vele, még akkor is, ha nyilvánvaló: egy énekes vagy egy rockcsapat dalszövegét nem lehet összehasonlítani egy költeménnyel vagy egy kiváló író tehetségével. Viszont a dalszövegre is hasonló nyelvtani szabályok vonatkoznak, mint a versre” – szögezte le Apáti Bence.

A Dal 2020 élő adásait február 1-től szombat esténként 19.35-től, hat héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízió és a Duna World műsorán. A március 7-i döntőben derül ki, melyik lesz az év magyar slágere. A négytagú zsűriben Apáti Bence mellett Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője; Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző és Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere foglal helyet. Idén is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét, így aktív részesei lesznek a dalválasztási folyamatnak.

A Dal 2020 műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd.

Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2020 honlapján – www.mediaklikk.hu/adal -, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.