Különleges gyöngyszemek

Bár a járványhelyzet miatt nem tudják a nézőket fogadni a Nemzeti Színházban, ám a társulat most is gondoskodik a minőségi kulturális élmény biztosításáról. A decemberben indult Nemzeti StreamPAD műsorán ebben a hónapban repertoárjuk három különleges előadásával várják az érdeklődőket.

Munkatársunktól
2021. 02. 05. 7:30
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szergej Medvegyev Fodrásznő című színművének 2009-ben volt a bemutatója, s azóta is töretlen sikerrel szórakoztatja a nézőket. A Viktor Rizsakov rendezte, fergeteges humorú előadásban Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Tóth László és Kristán Attila lép színpadra. Az előadást jövő szombaton, 19 órától teszik elérhetővé. Rá egy hétre, február 20-án a Körhinta: a legendás film a tánc, a zene és a próza dinamikus egységében szólal meg a Nemzeti Színház Nagyszínpadán. Az előadás rendezője Vidnyánszky Attila, közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. A szerelem erejéről mesélő történet főszerepében Szász Júlia és Berettyán Nándor látható, partnereik Szűcs Nelli, Farkas Dénes és Varga József.

Szász Júlia és Berettyán Nándor a Körhintában
Fotó: Eöri Szabó Zsolt

S hogy február utolsó hétvégéje se maradjon színházi élmény nélkül: 27-én a nyáron a Gyulai Várszínházban, majd szeptemberben a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében bemutatott Márai Sándor-darab, A kassai polgárok lesz látható a Nemzeti StreamPAD-on. Szabó K. István rendezésében János mester (Rátóti Zoltán), a kassai dóm kőfaragójának személyes tragédiáján keresztül ismerhetjük meg a kor történelmi eseményeit, erkölcsi kérdéseit.

Kassai Polgárok: Tóth Auguszta és Rátóti Zoltán
Fotó: Nemzeti Színház

Érdemes tehát jegyet váltani (egységesen 2900 forint/előadás) a Nemzeti StreamPAD kínálatára, hiszen mindhárom előadás a teátrum repertoárjának egy-egy gyöngyszeme.

A Nemzeti Színház következő nagyszínpadi bemutatója Shakespeare örök érvényű szerelmi drámája, a Rómeó és Júlia lesz. A Vidnyánszky Attila rendezésében debütáló előadás címszere­peit Szász Júlia és Herczegh Péter játssza, partnereik mások mellett Horváth Lajos Ottó, Tóth Auguszta, Nagy Mari, Blaskó Péter, Rubold Ödön és Berettyán Nándor. A premier a színházak újranyitását követően lesz.

További információkért látogassanak el a Nemzeti Színház honlapjára, Facebook- és Instagram-oldalára.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.