Idén elmarad a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Forrás: MTI2020. 03. 28. 20:32
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem tartják meg az április és 3. és 19. közötti időszakra tervezett 40. Budapesti Tavaszi Fesztivált (BTF) a koronavírus okozta nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzet miatt.

Magyarország kormányának döntése értelmében, a világméretű egészségügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos iránymutatásokat követve elmarad az idén 40. születésnapját ünneplő Budapesti Tavaszi Fesztivál – közölték az MTI-vel szombaton a szervezők, hozzátéve: mindent megtesznek azért, hogy a jubileumi fesztivál tervezett programjából minél több produkció eljuthasson majd a közönséghez a későbbiekben.

„A nézők, az alkotók, a háttérben dolgozó kivételes szakemberek biztonságánál és egészségénél nincs fontosabb. Ez most az összefogás, az egymásra figyelés ideje. Nagyon köszönjük a közönség és a művészek támogatását és biztatását, embert próbáló hetek állnak mindannyiunk mögött: a Budapesti Tavaszi Fesztivál a főváros legjelentősebb kulturális intézményeivel, játszóhelyeivel, nemzetközi partnerintézményekkel és társulatokkal együttműködésben valósul meg évről évre, így a fesztivál jelenével és jövőjével kapcsolatos eljárásrend kidolgozása körültekintő, országhatárokon átívelő egyeztetést igényelt és igényel” – idézi a közleményt Káel Csabát, a BTF főszervezőjét, a Müpa vezérigazgatóját.

Káel Csaba hangsúlyozta: az egyetlen lehetőség és a felelős döntés most az, ha a fesztivál több mint 100 programja idén áprilisban nem valósul meg.

A szervezők kiemelték, hogy a BTF 17 napját több éven át tartó hatalmas előkészítő, adminisztratív és kreatív alkotói munka előzi meg: a területen dolgozó művészek, szakemberek és a színfalak mögött tevékenykedő kollégák elhivatott, fáradhatatlan munkája nélkül az eseménysorozat négy évtizednyi története sem létezhetne.

„Budapest sokszínű, izgalmas és kreatív város. A Tavaszi Fesztivál programját is éppen ilyennek álmodtuk meg: sokszínűnek, izgalmasnak és kreatívnak. Az idei évben azonban ezt sajnos nem fogjuk tudni megmutatni a közönségünknek” – mondta el Faix Csaba, a fesztivál társszervezője, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője.

Mint hozzátette: „A taps idén tavasszal nem a nézőtérről szól a művészeknek, hanem az ablakokból az egészségügyi dolgozóknak és mindazoknak, akik rengeteget tesznek a városért, értünk. Köszönjük nekik! És természetesen köszönjük az összes kollégánknak, akik azért dolgoztak, hogy összeálljon a fesztivál programja”.

A megvásárolt jegyek visszaváltására a fesztivál weboldalán lesz lehetőség, ennek módjáról és részleteiről hamarosan a www.btf.hu oldalon találhatnak információt a nézők.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.