„Nem tudok mit csinálni!”

Mit csináljak? Nem tudok mit csinálni! – ezekkel a kétségbeesett szavakkal fordult a Budai Ifjúsági Park rendezőihez Pataky Attila, az Edda Művek frontembere koncert közben 1980. május 27-én, amikor egy színpadra bedobott papírfecnire felírt szavakkal értesítették arról, hogy az intézményhez vezető kőkorlát egyik szakasza ledőlt a rajongókra. Akkor még nem lehetett tudni, hogy mennyire súlyosak a sérülések, mert voltak, akiket kórházba is szállítottak. A kint rekedt nem kis tömegen úrrá lett a pánik, miközben bent már tomboltak, hiszen nemrég kezdődött az akkoriban már a köztudatba berobbant miskolci Edda Művek fergeteges koncertje. A szocialista rablógazdálkodás rövid kórrajza következik.

A zavartalan lebonyolításról szóló jelentés túlzás volt, a tülekedés elmismásolása is cél lehetett Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

A zavartalan lebonyolításról szóló jelentés túlzás volt, a tülekedés elmismásolása is cél lehetett
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

A minisztériumnak szóló tájékoztatásban azonban nem ez volt az egyetlen csúsztatás, mert Mezei Gyula a koncert zavartalan lebonyolításáról szólt, amely barokkos túlzás volt, s mögötte az húzódhatott meg, hogy nem tájékoztatták teljeskörűen a főosztályvezetőt, és persze a tülekedés elmismásolása is cél lehetett. Az eredeti hangfelvételek viszont arról szólnak, hogy az Edda Művek a Néma völgy című, egyébként is lassú számukat fokozatosan halkítva és hangszerről hangszerre kiszállva hagyta abba a koncertet, akárcsak Haydn Búcsú szimfóniá­jában a klasszikus zenészek.

A hangszalagról igazán jól kivehető a muzsikusok tanácstalansága, a gitár hol szól, hol nem, míg végül Barta Alfonz billentyűjátéka hallgatott el utoljára, amikor már senki sem játszott vele együtt. A közönség nem hagyta annyiban, nem akart szűnni a „Vissza! Vissza!” kórus. Pataky Attila volt annyira karakán, hogy az első sokk után visszaparancsolta a csapatát a színpadra, és végül becsülettel lenyomták a koncertet, amely után a hátsó gazdasági bejáratot vették igénybe a nagyérdemű kiterelésére.

A nagy ijedelem nyomán kezdték magukat komolyan venni az állami vezetők: 1980. május 28-án, rögtön a tragédiát követő napon Mezei Gyula az I. kerületi tanács végrehajtó bizottsága műszaki osztályának munkatársaival, a műszaki iroda igazgató főmérnökével és a tanács művelődésügyi főosztályának főmérnökével helyszíni szemlét tartott.

A park üzemeltetését azonnal leállították, az alsó műemlék kaput lezárták. A további részleges működés engedélyezéséhez kikérték a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat szakvéleményét, majd a pozitív visszajelzés után az Ifipark még 1984-ig fogadta a vendégeit. Fennállásának utolsó négy évé­ben az intézményre már jobban odafigyelt a fenntartó fővárosi tanács. 1981-es adataik szerint a művelődési főosztályuk éves összkiadásának csaknem tíz százalékát az Ifiparkra szánták annak fényében is, hogy bizton számítottak arra, nemsokára be kell zárniuk az intézményt.