Pusztító szeretethiány

Kétféleképpen is értelmezhető a Spirit Színház Édentől keletre című előadásának befejező jelenete. Juhász Róza színész-rendező leginkább a színészi játékra építő, igazán emlékezetes rendezése ugyanis az egész darab során a szeretetre és annak hiányára helyezi a hangsúlyokat, így az atyai áldás felszabadító katarzisa a szeretet ünnepévé válik, megerősítve a nézőben a reményt, hogy mindenki megtanulhat jól szeretni.

2020. 07. 24. 11:12
null
Orth Péter a fiú, Caleb és Nagyváradi Erzsébet az anya szerepében Fotó: Spirit Színház
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Juhász Róza rendezése felhívja a figyelmet arra, hogy a lelki élet nem tud független lenni attól, hogy ki milyen életmódot folytat. A testi örömök kínzó vágya miatt a családját örökre elhagyó anya ugyanis senkit nem tud szeretni. Nagyváradi Erzsébet éppen elegendő drámai felhanggal hozza a saját poklában tobzódó, önmagát boldogtalanságra ítélő asszonyt, akit minél hamarabb el is felejtene a néző, csakhogy nem lehet. Ugyanis körötte forognak az események, hiá­ba tagadja meg gyerme­keit, hiába taszítja el férjét és egy boldog, hagyományos családi élet reményét, felelőtlen viselkedése nemcsak őt teszi tönkre, hanem a következő generációt is.

Fontos üzenete a színdarabnak, hogy azért kell felelősségteljes életet élni, mert az ember nemcsak a saját életét teszi tönkre, ha a földi poklot választja, a lelki élet helyett a testi örömök, a materiális javak hajszolását, hanem a gyermekeiét is. Érdekes megoldása a színdarabnak, hogy hangsúlyosan az anya ellenpontjává teszi Bánovits Vivianne által komoly beleéléssel alakított fiatal lány figuráját, aki először a jófiú Aron, majd a rosszfiú Caleb iránt érez gyöngéd érzelmeket. Viszont mindkét fiúval folyamatosan foglalkozik, a másik emberről való gondoskodás érzésével, a szeretet képességével rendelkezik, életenergiáit építkezésre használja.

Steinbeck regénye Káin és Ábel történetének modern változata, a színdarabban is nagyon hangsúlyos, hogy meg kell tanulnia az embernek – esetünkben a Perjés János által szelíddé és hétköznapivá faragott apának –, hogyan kell jól szeretni. Itt ugyanis arról van szó, és rengeteg család küzd hasonló problémával, hogy az apa csak azt a gyermekét dicséri, aki azt csinálja az életben, amit ő kitalált neki. Aki nem azon az úton jár, azt elutasítja. A színdarabban Gaál Dániel jól hozza a jó­fiút, aki viszont egyáltalán nem tud boldog lenni az atyai életprogram megvalósítása közben.

Orth Péter a fiú, Caleb és Nagyváradi Erzsébet az anya szerepében
Fotó: Spirit Színház

De az igazi főszereplő Orth Péter lett, aki a rosszfiú szerepében egészen különlegeset alkot a színpadon. Egyrészt feledhetetlen a szenvedélyes és szomorú nézése, másrészt igencsak jól adja elő azt, hogy a férfiak is éreznek, van lelkük, de teljesen fölösleges erről folyamatosan diskurzust tartani, mert nemhogy jobb lenne bármi is az életben a kibeszéléstől, hanem kifejezetten rosszabb lesz minden. Régi igazság ez: egy férfi nem nyafog. Orth Péter nem is veszi nyafogósra a figurát.

Központi figurája a színdarabnak a fiúk nevelője, Lee, akit Kertész Péter igazi bölcselővé, türelmes apafigurává varázsol. Amikor beszél vagy monológot mond, konkrétan megáll az idő. A színdarabban tehát nemcsak egy rosszul, de egy jól szerető apafigurát is láthatunk. A rendezést dicséri, hogy apró kis poénok, mókák oldják a feszültséget a darab során, ezt a célt szolgálja a Borbáth Ottília által igazán mókásra formált ápolónő figurája, aki szintén bemutat egyfajta szeretetet, a felszínes érzelmek tárházát.

A színdarab tehát arról szól, hogy a bűn (az anya bűnös élete) nemzedékeken keresztül bűnt teremt maga körül, arról szól, hogy nem elég szeretni, de még azt is meg kell tanulni, hogy jól szeressen az ember, hogy figyeljen a másik, esetünkben gyermekei személyiségére. De ami igazán érdekes, az a színdarab befejezésének másik értelmezéséből adódik. Vagyis abból, hogy az apa nemcsak felszabadította megbocsátásával a gyermeket, nemcsak feloldozta bűnei alól, hiszen ez csak az adott pillanatra érvényes, hanem megadta a végtelen szabadságot is neki, és ezzel utal is a színdarab arra, hogy igazán szabad csak a vallásos ember tud lenni. Az apa utolsó szava, a timsel (magyarul lehet), arra a lehetőségre utal, hogy a felelősség a fiúé.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.