– Mondok egy refrént, kérem, folytassa. Együtt dobban a szív, s benne dobban a szó…
– …magyarnak lenni igenis jó! Ez a Magyar vagyok című dalunk refrénje. Én akkor vagyok önazonos, ha ezeket éneklem. Egy kis Eger melletti faluból, Sályról származom, ahol Gárdonyi Géza és Eötvös József is élt egykor. Ott nagy hagyománya volt a népművészetnek. Én is ebben nőttem fel, pávakörös voltam és hegedültem, de persze popénekesnői időszakom is volt, amikor többnyire semmitmondó dalokat énekeltem.
– Zenéjük népzenei elemei a gyermekkorból erednek. Ma már rengeteg zenekar használ ilyen motívumokat.
– Akkoriban még kevesen használtak, pedig ez volna a természetes. Bartók Béla és Kodály Zoltán is azt ajánlotta, hogy bátran használjuk a népzenét az adott kornak megfelelően. Mi nem vagyunk népzenészek, de használunk népzenei elemeket. Amikor Horvátországban turnéztunk, feltűnt, hogy nem az angolszász dalokat halljuk a rádióban, hanem anyanyelvi popzenét, népzenés elemekkel fűszerezve.
– A zenéjével, dalszövegeivel csak visszatalált a gyökereihez.
– A sima popzenét üresnek éreztem. Amikor az ember erre a pályára készül, azt hiszi, hogy csak az a kereskedelmi zenei világ létezik, amelyet nap mint nap a rádióban hall. Idővel elkezdtem gondolkodni azon, hogy milyen értékeket tartok fontosnak, mit szeretnék átadni a világnak, mert ha nincs üzeneted, nem vagy igazi művész.
– A hazaszeretet ez az érték?
– Igen, de mi nem csak a hazáról énekelünk. Amikor olyan dalokat kezdtem el énekelni, mint a Magyar vagyok, jó visszajelzéseket kaptam a közönségtől, hisz ezek a gondolatok megérintették őket a kétezres években, amikor majdnem tilos volt ezekről énekelni. Saját szerzeményeket és népdalfeldolgozásokat is játszunk, és minden olyan témát szívesen feldolgozunk, ami értéket képvisel. Küldetésemnek érzem, hogy ahol csak tudom, azt hirdessem: jó magyarnak lenni.
– A művészet nem elég értékes önmagában?
– Ha nem szól semmiről, akkor semmin sem fogsz elgondolkozni, és biztos vannak olyanok, akik ebben érdekeltek, akiknek ez a céljuk. Szerintem fontos olyan dolgokról énekelni, amelyek megerősítik a hitünket vagy a magyarságtudatunkat. Szeretném, ha a gyermekem egy olyan biztonságos országban nőne fel és élne, mint amilyenbe beleszületett. Ez a tét. És ha feladjuk önmagunkat, akkor eluralkodik mindenen a káosz. Mi a dalainkban soha senkit nem bántottunk, pozitív üzeneteket próbálunk közvetíteni. Trianonról is írtunk, és nem rejtettük véka alá a még mindig jelen lévő fájdalmat, de a pozitív végkicsengés sem hiányzott a dalunkból. Fantasztikus dolog, hogy a határon túli magyarok megkapták a kettős állampolgárságot, és ezzel enyhülni tudott a fájdalom.
Az énekesnő küldetésének érzi, hogy dalaival hirdesse: jó magyarnak lenni
Fotó: Katona Vanda
– A fejéhez vágták már azt, hogy erre mi szükség van?
– Nagyon sokszor megkapjuk azt, hogy magyarkodunk. Rendezvényszervezőktől, művelődési házak vezetőitől, és sorolhatnám. Ezt a szót különben sohasem tudtam értelmezni. 2007-ben jelent meg az első lemezem, akkor még nem volt mögöttem zenekar, de akkor is ezekről a témákról énekeltem. Sok helyen kopogtattam, kerestem a fellépési lehetőségeket, de alig találtam befogadó színpadot vagy közösséget. Sokszor feladhattuk volna, de nem tettük. Az utóbbi években ez a helyzet szerencsére megváltozott.
– Erdélyben járnak, korábban Horvátországban vendégeskedtek a Magyarból jeles – 100 év, 100 koncert című turnéjukkal. Miért pont száz koncertet terveztek?
– Az egész a beszélgetésünk elején említett dallal kezdődött. Sohasem gondoltuk volna, hogy a Magyar vagyok című dalunk ennyire sikeres lesz. Megjelenése után, a nemzeti ünnepek környékén volt, hogy napi több száz e-mailt kaptam iskoláktól vagy kórusoktól, hogy küldjem el nekik a dal zenei alapját, mert el szeretnék énekelni. Ezért csináltuk meg a Magyarból jeles című albumunkat, amelyen ilyen típusú dalok vannak, és már több tízezer példányban jutott el a hazai és a határon túli iskolákba. Mivel rengeteget hívtak koncertezni, és hamarosan Trianon 100. évfordulója is lesz, ezért június 4-én indítottuk el turnénkat a sátoraljaújhelyi Rákóczi Szövetség nyári táborából, amelyet Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen nyitottunk meg. Egy év alatt száz koncertet tartunk szerte a Kárpát-medencében és belföldön is. Erdélyben már ezelőtt is voltunk egy hetet, akkor olyan helyeken jártunk, ahol nagyon kevés magyar él.
– Hol?
– Például Máramarossziget környékén, Magyarberkeszen és Szamosardón koncerteztünk. Ha valakik, akkor ők bizony nehezen élik meg a magyarságukat a mindennapokban. Mi ezt innen a fővárosból nehezen tudjuk elképzelni. Persze az ember szívesen megy Székelyföldre koncertezni, de amikor ott lép fel, ahol a lakosság alig egy százaléka magyar, az hátborzongató érzés, és nem mindig álljuk meg sírás nélkül. Az első erdélyi turnén velünk tartott Bíró Szabolcs „Maszkura” is. Egymásra találtunk zenében, mondanivalóban, és közös terveket kezdtünk szövögetni. Ő most is elkísér bennünket cilinderrel a fején, harmonikával a kezében, egy néptáncos pár pedig leugrik a közönség közé, és megtáncoltatja őket.
– Berkeszen kik voltak a koncertjükön?
– Lényegében az összes magyarul beszélő helyi ember. Gyermekek, felnőttek, idősek, mind az ötvenen. Szívszorító turné volt, hisz erős barátságok kötődnek ilyen alkalmakkor. A koncert után egy néni odajött hozzám, és elmondta, hogy negyven éve volt utoljára egy színtiszta magyar előadáson. Böjte Csaba gyermekotthonaiban, erdélyi fesztiválokon és a Kallós Zoltán-emlékházban is felléptünk, illetve fel fogunk lépni.
– Rengeteg iskolában koncerteznek, gyermekotthont is említett. Sokan azt gondolnák, hogy gyermekzenét játszanak.
– Ez nem gyermekzene, és nem gyermekkoncerteket tartunk, hisz nem oktatunk. Viszont olyan dalokat énekelünk, amelyek a gyermekeknek, fiataloknak is fontos üzenetet hordoznak, mégpedig azt, hogy magyarnak lenni igenis jó. Az utóbbi években csaknem száz iskolában koncerteztünk, és látjuk, hogy ezzel a zenével és gondolatokkal meg lehet fogni őket. De szerintünk ezeket a gondolatmagvakat nemcsak elhinteni, hanem locsolni is kell. Ezt tesszük mi.
