Ezek voltak 2013 legjobb kiállításai

Kevesebb botránynak és több, nemzetközi mércével mérve is figyelemre méltó kiállításnak örülhettünk 2013-ban.

Az idei év határozottan nyugodtabb volt a múzeumi és a kortárs képzőművészeti szféra szempontjából, mint a tavalyi, amikor a Műcsarnok és a Magyar Művészeti Akadémia körüli kultúrpolitikai pengeváltások még azok figyelmét is felkeltették, akik egyébként nem követik nyomon az említett területek történéseit. Ugyanakkor idén sem szűkölködtünk nemzetközi mércével mérve is jelentős kiállításokban. Láthatóan a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesítése a hatékonyság irányába hatott, amit nemcsak a színvonalas tárlatok, hanem egyes állandó kiállítások átgondolt újrarendezése is mutat. Az összművészeti megmozdulások kedvelői idén egy kimondottan figyelemre méltó eseménynek örülhettek, míg a fotográfia szerelmesei a Capa-év kapcsán többszörösen is el lettek kényeztetve, hiszen a Nemzeti Múzeum Robert Capa/A játékos címmel rendezett kiállítást, míg nemrégiben megnyílt a róla elnevezett fotográfiai központ.

Caravaggiótól Canalettóig

Nem túlzás azt állítani, hogy a Szépművészeti Múzeumnak ismét sikerült magára irányítania a nemzetközi szakmai közvélemény figyelmét, amiről jelentős sajtóvisszhang is tanúskodik. Az itáliai barokk és rokokó festészet remekműveit bemutató kiállítás széles merítést és átfogó keresztmetszet kínál a 17. és a 18. századi itáliai festészet uralkodó stílusáramlatainak, a műfajok, technikák és témák rendkívüli gazdagságának bemutatásával. Természetesen a főszerep Caravaggiót illeti, és akinek eddig csak felszínes ismeretei voltak erről a meglepően modern és újító művészről, most az életmű több rétegével is találkozhat. A válogatás alapját a Szépművészeti Múzeum Régi képtára nemzetközileg is nagyra becsült olasz barokk és rokokó gyűjteményének 34 fő műve alkotja, amelyet 11 ország 67 gyűjteményéből Budapestre érkező 106 remekmű egészít ki.

A meztelen férfi

A Lentos Kunstmuseum Linz kiállítása a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum együttműködésében arra tett kísérletet, hogy többféle megközelítést kínálva járja körül a meztelen férfitest művészettörténetben betöltött szerepét – nem mellesleg azt a kérdést is szóba hozva, hogy a meztelen női testhez képest miért találkozunk jóval kevésbé férfiaktokkal a képzőművészetben. Mitológia, keresztény mártirológia, hősies-patetikus gesztusok vagy éppen burkolt, netán nyílt homoerotikus tartalmak: a meztelen férfitest jelentése számos összefüggésben került elő a több mint háromszáz műalkotást felvonultató kiállításon, mely a témakörök és a korszakok tekintetében is igen széles művészettörténeti merítést kínált.

Egon Schiele és kora – Remekművek a bécsi Leopold Múzeumból

Egon Schiele önmagában is húzónév, de a Szépművészeti Múzeum kiállítása nemcsak attól volt különleges, hogy szép számú Schiele-művet vonultatott fel, hanem összefüggésbe helyezte a tragikus sorsú alkotó munkásságát azzal, hogy magát azt a művészeti közeget is bemutatja – a hatásokra, az egymást keresztező alkotói pályákra is figyelmet fordítva –, melyben ez a különös életmű létrejött. Így a néző találkozhatott például Gustav Klimt és Oscar Kokoschka műveivel is. A kiállítás vállaltan azt az irányt kívánta kijelölni, melyen haladva a Szépművészeti Múzeum a nagyszabású kiállításait nemzetközi együttműködések formájában igyekszik megvalósítani.

Lépésváltás a Magyar Nemzeti Galériában

Egy nagy múzeum nemcsak új kiállításokkal, hanem a meglévő gyűjtemény képletes leporolásával, az anyag újrarendezésével is felhívhatja magára a figyelmet, nem is beszélve arról, hogy a döntés nyomán fontos szakmai viták bontakozhatnak ki. Szándékosan ilyen szakmai vitára ösztönző újrarendezés zajlott 2013 őszén a Magyar Nemzeti Galériában Petrányi Zsolt kurátori elképzelései nyomán, aki az intézmény 1945 utáni alkotásaiból válogatva gondolta újra a korszak művészeti hangsúlyait a tűrt, tiltott és támogatott sokat emlegetett kultúrpolitikai összefüggésébe helyezve azokat. Vagyis a hivatalos, államilag támogatott művészet és azzal kölcsönhatásban – ellenállásban vagy kényszerű együttélésben – létező félhivatalos alkotói pályák közötti összefüggéseket is igyekezett felmutatni, túl azon, hogy határozott koncepcióval különített el irányzatokat és szakaszokat a szocialista realizmustól kezdve a Csernus Tibor és Lakner László nevével fémjelezhető szürnaturalizmuson át a nyolcvanas évek virágzó underground közegéig és még azon is – meg a rendszerváltáson is – túl.

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ megnyitása

Ezúttal nem egyetlen kiállításról, hanem egy új kiállítótér és kulturális központ megnyitásáról van szó, bár az esemény maga egyben egy kiállítás megnyitója is volt. A magyar fotográfia nemzetközi rangját nehéz lenne elvitatni, de itthon még nem feltétlenül került az őt megillető helyre a magyar fotóművészek korábbi és jelenlegi teljesítménye, ami például a tudományos igényű feldolgozást illeti. Szándéka szerint a nemrég nyílt Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ ezt a hiányt is igyekszik orvosolni. Az intézmény létrejöttét több bírálat is érte még a kapunyitás előtt, többek között azért is, mert az Ernst Múzeum épületében kapott helyet, amivel egyes vélemények szerint nyomós ok nélkül szűnt meg egy fontos kortárs képzőművészeti kiállítóhely. A Capa-központ szakmai hitvallása szerint azonban az intézmény éppen a múzeumalapító Ernst Lajos nyitottságával fordul egy olyan műfaj felé, mely joggal tart igényt arra, hogy a kortárs magyar képzőművészet részeként kezeljék. Mivel még nagyon rövid idő telt el a központ megnyitása óta, a hosszú távú szakmai programmal kapcsolatban még korai lenne bármit is nyilatkozni. Mindenesetre a 2013-as év egyik kulturális sikertörténete is a Capa-központ megnyitása.

(Nyitókép: Szépművészeti Múzeum/Caravaggio: Salome Keresztelő Szent János fejével, 1607.)