info
Mészáros Zsolt MátéorgonakoncertKautzky ArmandLiszt Ferenc

Orgonakoncert Liszt kedvenc templomában

Mészáros Zsolt Máté Junior Prima Díjas orgonaművész Liszt koncertjeinek sorában kiemelkedő helyet foglal el az április 1-i esemény, amikor Húsvét alkalmából a szerző túlvilággal, transzcendenssel, elmúlással kapcsolatos műveire fókuszál, amelyek az életmű kiemelkedő, meghatározó darabjai. Az eseményen közreműködik Kautzy Armand színművész is, és újra elhangzik a két művész közönségkedvenc műsorszáma, Liszt Ferenc A halottak című gyászódája.
locationBudapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom
clockáprilis 1. szombat 19:30 - április 1. szombat 21:00

„Bár korunkban nem divat az elmúlással, túlvilággal foglalkozni, úgy gondoltam, hogy ezek a számomra orgonaművészként és Liszt-kutatóként egyaránt meghatározó művek a nagyböjtben időszerű, hogy együtt kerüljenek műsorra. A közelmúlt nemzetközi eseményei, a szomszédos háború, vagy a törökországi földrengés is okot adnak arra, hogy megemlékezzünk az eltávozottakról. Liszt Ferenc számára A halottak című gyászóda és a Weinen, Klagen-variációk megírása egyfajta lelki feldolgozása volt az őt ért veszteségeknek, ezért hiszek benne, hogy korunkban is gyógyírt jelenthet a lélek számára a meghallgatásuk. Bízom benne, hogy a koncert alcíme ‒ Vigasz a gyászban ‒ nem fog senkit sem eltántorítani attól, hogy eljöjjön és elmerüljön a Belvárosi Főplébánia-templom csodálatos akusztikájában felcsendülő Liszt remekművek különleges atmoszférájában. (Mészáros Zsolt Máté)

Liszt Ferenc kedvenc temploma, egyházzenei tevékenységének fő magyarországi színtere volt a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom, amely idén alapításának 975. évfordulóját ünnepli. Mészáros Zsolt Máté orgonaművész, aki a templom jelenlegi zeneigazgatói pozícióját betölti, aktívan – koncertekkel, sorozatokkal és egyéb eseményekkel ‒ ápolja ennek a kapcsolatnak az emlékét. A fiatal orgonaművész Liszt-kutatóként immár három éve dolgozik az egykoron élt egyik legnagyobb magyar komponista összes orgona- és harmóniumművének új összkiadásán, többéves munkájának eredményeit a Főplébánia-templomban elindított koncertsorozatának keretében mutatja be. Elsőként hallhatja tehát a koncertlátogató közönség a legújabb felfedezéseket, és a jól ismert remekművek leghitelesebb változatait.

Műsor:

Evocation à la Chapelle-Sixtine 15’

IV. (Desz-dúr) consolation (Adagio) 3:30

A halottak 9’

V. (E-dúr) consolation (2:50)

Requiem für die Orgel

VI. (Desz-dúr) consolation (Tröstung) 3’

„Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen” ‒ variációk 18’

Jegyvásárlás: ITT

Helyszín: Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom (1056 Budapest, Március 15. tér)

További program lehetőségek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.