– A Jelenetek egy operatőr életéből – Hildebrand István legendáriuma című portréfilmből kiderül, hogy számos alkalommal bravúros ötletekkel oldotta meg a rendezők kéréseit, néha a testi épségét is kockáztatta egy-egy jobb beállításért. Újítóként, örökké kísérletező operatőrként ismerik a szakmában. Mi mindent talált fel?
– Nem voltam feltaláló, a kényszer vitt rá. A kezdetekben nem állt sok eszköz a rendelkezésünkre, például csak egy kameránk volt, amelyet hangfelvételre is tudtunk használni. Ha valamit meg akartam oldani, újabb és újabb technikákat kellett kitalálni. A felvételim idején még csak három vagy négy magyar játékfilmet forgattak színesben. A főiskola pincéjében akartunk laborálni, ezért másodikos koromban egy Leica fényképezőgépből és egy hajszárítóból készítettem kamerát. Miután megkaptam a diplomám, megnősültem, és feleségemmel a Mártírok útjára költöztünk albérletbe. Külön engedélyt kaptam, hogy ott, a fürdőszobában fotólabort alakítsak ki. Nagyon drága volt a nyersanyag, de már lehetett színes negatívokat venni, amelyek viszont pár év alatt kifakultak. Dobrányi Gézával az volt a szándékunk, hogy olyan hívástechnikát dolgozunk ki, amelyikkel tartósan lehet fixálni a fényképezett színeket. Akkoriban egy színes kép csoda volt, attól lettem híres, hogy nálam ilyeneket lehetett nézni! A magyar úszósport vezetője, Rajki Béla kérésére kitaláltam, hogyan tudnánk víz alatti felvételeket készíteni. Az „akvárium az akváriumban” eszközbe beszereltük a kamerát, én pedig a képet egy periszkópon keresztül komponáltam. Ezzel a módszerrel forgattam 1953-ban a Bajnokaink a víz alatt című filmet az olimpikonokról, később pedig Kollányi Ágoston természetfilmjeit. A forradalom után egy évvel fotografáltam az első játékfilmemet, a Gerolsteini kalandot. A forgatás kezdetén a főhős, Darvas Iván még börtönben volt. A női főszerepet az operaénekes Házy Erzsébet játszotta. A kocsmai párbaj jelenetét a csilláron keresztül, a csillár fölé lógatva vettem fel kézi kamerával.
