Végre egy tisztásra értünk és vezetőnk néhány, szerte szórt kunyhóra mutatott. Célnál voltunk. E pillanatban matrózom halotthalványan, eszméletlenül lebukik, mint a kit gázmérgezés ért. Néhány csöpp konyakot öntöttem a szájába, ez kissé magához térítette.
[…] A kunyhóban három ágy volt. Kettőn feloszlásnak indult holttestek feküdtek. A harmadik üres volt, ez volt a főnök fekvőhelye. A falakon tárgyak függtek, de ezeket csak homályosan láttam; alkalmasint fegyverek lehettek. Igyekeztem mielőbb kijutni a kunyhóból s ekkor egy szinte hihetetlen dolog esett meg velem: a külső levegőt már nem találtam fertőzöttnek, sőt tisztábbnak annál, a melyet a „Tolna” fedélzetén belélekzettem. Megértettem, miért nem érzik a vadak a körülöttük szálló bűzt. Dante már jóval előttem följegyezte ezt a megfigyelést. – Lassan kell leszállnunk az eretnekek körébe – mondatja Virgillel – így fokozatosan megszokjuk a kellemetlen szagot és utóbb már nem érzünk semmit.
(Festetics Rudolf: Emberevők között. Nyolc évi csendes-óceáni hajózás a „Tolna” yachton, 1905)
