Kínosan ügyelt Rezeda Kázmér arra is, hogy alapanyagai megfelelően legyenek tárolva. Különösen így volt ez a húsfélékkel.
A maga elejtette vad húsára különösen kényes volt. Abban nem ismert tréfát. Így aztán asszonya vásárolt megfelelő tárolóedényeket, fóliázót, tasakolót, abba tette a húst, feliratozta, hogy mi van benne pontosan, és így került a fagyasztóba. Így és onnan vette elő Rezeda Kázmér, ha vadat főzött éppen.
A zöldség tárolása is kínos rendet követett. A burgonyaféléket (krumpli s batáta) külön kellett tartani, répát, gyökeret szintúgy, s a csilipalánta gondozása volt a konyha egyik sarokköve. Ezért Rezeda Kázmér asszonya vásárolt ízléses kosarakat a burgonyaféléknek s az egyebeknek, külön-külön, abba helyezte a dolgokat, a csilipalántát pedig gonddal locsolta, ápolta.
Mondom, Rezeda Kázmér konyhája patika volt. Büszke volt arra a konyhára s magára Rezeda Kázmér, s joggal…
Kötényét asszonya mosta, vasalta ropogósra, s arra is büszke volt. S felöltötte kötényét Rezeda Kázmér, s nekifogott főzni valamit. A húst a húsvágó deszkán vágta, majd a deszkát és a kést azonnal elmosta. hasonlóan járt el a zöldségekkel is. Munkájuk végeztével a serpenyők is elmosva kerültek a csepegtetőre. Ragyogott a konyha Rezeda Kázmér után, na.
Fácánleves készült, s dámvad gyönge combjából pörkölt, hozzá krumpli, főtten, köményesen. A gyerekek is bejelentkeztek vacsorára, így aztán heten ülték körbe az asztalt, s faltak, mint a pumák, és ízlett a házi koszt mindenkinek, Rezeda Kázmér pedig úgy nézett végig családján, mint egy győztes hadvezér, s büszke volt a konyhájára, a főztjére, s joggal.
Mikor a gyerekek elmentek, hét személy után maradt ott a szennyes, hegyekben. Meg a maradékok, szanaszét.
– Fiam, azt hiszem, el kellene pakolni, és rendet kellene csinálni a konyhában – rendelkezett Rezeda Kázmér, miközben asszonya éppen elpakolt, és rendet csinált.
