Művész úr! No ez még kijár. Kétségtelenül él. Hajnóczy Péter a demokratizmus szellemében ódzkodik a szótól. Az alkotóházban a fűtő „művész úrnak” szólítja: „Fél tőled, mert »művész úr« vagy, aki, úgy vélik, bármikor, akármilyen szeszélyes indítékból árthatsz neki. Te szégyelled magad.” (A pad) A „művész úr” is csúszik lefelé. Temesi Ferenc erre utal: „Nem szeretem a művész szót. Magyarországon a cigányzenész és a dzsesszdobos is művész úr. Hát ha még a formás combját a színpadon mutogató Mancika is az, én nem akarok ugyanabba a kategóriába kerülni.” (49/49)
Az alkalmi megszólítások közül mintha eltűnt volna a tagtárs és a kartárs, de még pislákol a lakótárs (társasházi lakógyűlés mint kis magyar abszurd esetében), és azt sem hallom már, hogy: utastárs.
