A címvédő Van Avermaet mellett a többi riói dobogós is ott lesz a mezőnyben Jakob Fuglsang (Dánia) és Rafał Majka (Lengyelország) ezúttal is a saját sikeréért tekerhet. A 2012-es ezüstérmes, Rigoberto Urán (Kolumbia) éppen a Tour utolsó hetére fogyott el, ugyanakkor a vele együtt négyfős kolumbiai csapat hagyományosan remek hegymászókból áll. De nem lebecsülhető a brit csapat sem, amelyben három Grand Tour-győztes (Simon Yates, Geraint Thomas, Tao Geoghegan Hart) teker...
Az esélyesek teljes körét lehetetlen felsorolni, szinte minden komolyabb kerékpáros nemzetnek akad olyan versenyzője a mezőnyben, aki a közelmúltban mutatott teljesítménye alapján joggal reménykedhet benne, hogy a szombat az ő napja lesz. A dobogón azonban ezúttal is csak három hely van. Elképesztő bravúr lenne tehát, ha Valter Attila is odaférne, de ha halvány is ez a reményünk, legalábbis reálisan álmodozhatunk róla.
A befutó helyszínén, a Fudzsi autóverseny-pályán negyvenöt évvel ezelőtt a Formula–1-es világbajnoki cím dőlt el James Hunt javára Niki Laudával szemben. Most egészen másfajta hajsza végén az országúti mezőnyverseny olimpiai aranyérme talál itt gazdára.


Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!