A kutyákért és gazdáikért dolgoznak a bakonyi kutyakiképzők
Tavaly ősszel négy kutyakiképző alapította meg a Bakonyi Kutyás Sport Társaságot, hogy örökbe fogadó gazdáknak nyújtsanak támogatást.
Tavaly ősszel négy kutyakiképző alapította meg a Bakonyi Kutyás Sport Társaságot, hogy örökbe fogadó gazdáknak nyújtsanak támogatást.
A hétvégi lesz az első templomi szertartás a településen, eddig csak imaházuk volt.
A kisváros szívében álló egykori Turul vendéglő az államosítást követően művelődési központként működik.
Klíma- és környezetvédelmi programot valósít meg Lenti önkormányzata több hazai és osztrák együttműködő partnerrel közösen.
Több évtized után újra működik vívóklub Kaposváron Mató Gyula többszörös paralimpikon vezetésével.
Csütörtökön tizennégy, a duális képzésben a vállalatnál pallérozódó diákjától búcsúzott el, mint egy tanévzárón, a Denso.
A gyógynövények kiváló ismerője a Bem utcában élő Sipos Csilla, aki kistermelőként készíti különleges teakeverékeit.
Hosszú idő után megérkezett Moszkva válasza: a Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegye megkezdheti a Nagyboldogasszony-főszékesegyház mellett talált katonai tömegsír feltárását – írja a Bács-Kiskun megyei hírportál, a baon.hu
Az állatokat néhány nappal ezelőtt hajtották ki a Barcsi-ősborókásba, ahol egészen október közepéig legelésznek.
– Nemrég a Mandulás kempingbe tervezett lakópark ügyében szólaltunk fel, most pedig a volt Vidámpark eladása miatt – mondta az ÖPE-KDNP frakcióvezetője.
Az utóbbi hónapokban a város egyik legismertebb szobra lett a költő és hadvezér Zrínyi Miklóst ábrázoló műalkotás.
A hatályos kormányrendeleteknek megfelelően alakulnak az új szabályok.
A Körös-Maros Nemzeti Park egyik leggyakoribb énekesmadarát többféle népies néven is emlegetik.
Idén közel kétszázezer növényt osztanak ki, így összesen 7400 udvar, ablak, erkély lehet még színesebb és virágosabb.
Szerdán délelőtt adták át a helyi óvoda felújított épületét, amely több ütemben készült el mostanra.
A Szent József-templom új oltárképét a munkás védőszent ünnepén szentelte fel Mail József apát-plébános.
Az első két hétben a Széchenyi István Egyetem campusán és a Bécsi kapu téren láthatják a vetítést az érdeklődők.
Az Aggteleki Nemzeti Park munkatársai észlelték, hogy a Hernád folyóra is visszatért a telelésből a vízityúk.
Motorok dübörgése adta meg az alaphangját az ingyenes vezetéstechnikai tréningnek.
A járókelők fenyegetik a Csónakázótavon fészkelő hattyúcsalád nyugalmát, szalaggal óvják őket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.