Idén is nagy sikere volt a fúvós fesztiválnak Tolna megyében

Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál zajlott Tolna megye több településén az elmúlt napokban – írja a Tolna megyei hírportál, a teol.hu.

null

Somogyi Mariann, az egyik szervező elmondta, a program keretében az augusztus 9. és 13. között megtartott második Földesi János Népzenei Tábor résztvevőinek koncertjét is meghallgathatták. A táborban tanultakat mutatták be a gyerekek énekelve, hegedűn, brácsán, citerán és furulyán Császárné Borzavári Róza vezetésével.

Halásztelekről érkezett a fesztiválra a Bocskai István Református Oktatási Központ fúvós együttese, akik filmzenei slágerekkel színesítették a napot. Az együttes csupán néhány éves, de megannyi fellépésük van szerte az országban. A zenekar vezetője és karmestere Kovács Zalán László tubaművész, a zeneiskola igazgatója Tóth Ákos trombitaművész.

Nagy közönség sikert arattak a TLG Acustic zenekar tagjai. A gyönki együttes repertoárjában magyar, angol, német és francia dalok egyaránt megszólaltak. A rendezvénysorozat „nulladik” napján lépett színpadra St. Martin. Az ismert szaxofon és pánsípművész zenei pályafutásából vett történetekkel színesítette előadását. A Löfan mazsorett csoport Dunaföldvárról érkezett, üde színfolt volt a lányok kisebb és nagyobb csoportokban előadott produkciója is.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Borítókép: TEOL.HU – MEDIAWORKS/Molnár Gyula

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.