Gyulai kiválóságokat ismertek el idén is
A Facebook-oldalán tette közzé a gyulai városi kitüntetettek listáját Görgényi Ernő, a város polgármestere.
A Facebook-oldalán tette közzé a gyulai városi kitüntetettek listáját Görgényi Ernő, a város polgármestere.
Lázár János, mint a Hagymatikum bővítéséért felelős kormánybiztos valóban felgyorsította a régóta várt beruházást.
Újabb három település kapott lehetőséget leromlott városrészek helyreállítására a megyében.
A küszöbén állunk annak, hogy Kaposvár legyen a magyar hadiipar fellegvára. A tavaly decemberi bejelentés után az eddig történteket tekintette át csütörtökön a város vezetése, országgyűlési képviselője, és a kormány miniszteri biztosa, majd a következő időszak várható történéseit vázolták fel – írja a Somogy megyei hírportál, a sonline.hu.
Ocztos Dominik, a Pannon Oktatási Központ tanulója ismételten első helyen jutott tovább egy országos történelemversenyen.
A Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület a lakosság segítségét kérte az érkező szárnyasok figyelésében.
A bohócdoktorok finomságokat visznek a Covid-osztályokon küzdőknek.
A toronysisakok festése után javában zajlik a tetőfelújítás: várhatóan pünkösdre elkészül.
A fekete és barna színű apróságok néhány napja látták meg a napvilágot, de máris mindenkit a patájuk köré csavartak.
Térfigyelő kamerákkal is küzd az önkormányzat az illegális szemetelés ellen. Még belterületen is előfordul, hogy állati tetemeket dobnak ki.
Három vadkamerát ajándékozott egy támogató a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának Kelet-bükki tájegysége részére.
Közel 170 év után újra kinyílt az esztergomi bazilika csúcskeresztjébe helyezett időkapszula.
Az 1600 m²-es létesítmény a strand parkolójának kétharmadán épül, benne 1000 m²-nyi medence, s rehabilitációs rész lesz.
A Hősök terén magasodhat június 4-étől a nemzeti összetartozás emlékműve.
Afrikai gyerekeknek segít a Trabant expedíció. Egy autó Szolnokról, egy Franciaországból indult el.
A településen naponta átlagosan 15 új beteget regisztrálnak, viszont folyamatosan oltanak is a településen.
Századik születésnapja alkalmából a központ kerítésén túlról köszöntötték őt családtagjai.
Tés és környékén is sok hó esett.
Az erdőgazdaság szakemberei folyamatosan figyelik a séta- és turistautakat, erdészeti utakat, és szükség esetén intézkednek.
Vizi Zoltán és családja számára nemcsak megélhetést biztosít a virágok termesztése, hanem örömet is jelent.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.