Megünnepelték a Magyar Népviselet Napját Királyszálláson
Óvatosan örültek alig maroknyian a friss szabadságnak, a jeles napot mégis megülték.
Óvatosan örültek alig maroknyian a friss szabadságnak, a jeles napot mégis megülték.
Emelkedett a tavalyi évhez képest a magyar zöldségek ára a koronavírus, valamint a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt.
A sokác babnak sok elnevezése van, köcsögös, csupros vagy fazekas babnak is mondják.
Nyolc tatai harckocsizó vesz részt a mintegy négy hétig tartó harckocsivezetői kiképzésen az osztrák haderő 14. Harckocsizászlóaljánál, Wels-ben.
Évek óta tartó hagyomány, hogy a helyi színtársulat előadása zárja a művelődési központ által szervezett bérletes előadások sorát Csongrádon.
Hivatalosan is átadták a komlósi kerékpáros forgalomnak a majd 400 millió forintos kerékpárút-fejlesztést.
A rendszerváltozás után elsőként Bagoly Szabolcs édesapja, Bagoly László és társai kezdtek ridegtartással foglalkozni a környéken.
Látványos esemény, amikor Szent György napján először hajtják ki téli szálláshelyeikről az állatokat.
A költségvetés ugyan szűkös, de Kápolnán is próbálnak minden lehetőséget megragadni, hogy fejlődjön a település.
A fazekasság és a híres tatai kerámia titkát is megismerhetik a látogatók.
A Fidesz-KDNP tatabányai frakciójának vezetője közösségi oldalán osztott meg képeket az új tatabányai sportcsarnokban jelenleg zajló munkálatokról.
Átadták a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjakat. Az idei díjazottak között van a fiatal Nógrád megyei alkotó.
Katonai terepruhában, felszereléssel, fegyverekkel a kézben gyakorlatoztak a sereg önkéntes területvédelmi tartalékos katonái a csabai reptéren.
A veszélyre figyelmeztető sárga villogók kihelyezését vizsgálja a Magyar Közút az Új Csóri úton, ahol volt, aki 160-nal száguldott be a városba.
Rákóczi Dóra 3800 pandás tárgyat tartalmazó kollekciója hamarosan egy kaposhomoki állandó tárlaton lesz látható.
Vajon létezik Árpád-kori előtemplom a Jászapáti Kisboldogasszony-templom épülete alatt?
A szenvedély és a biztonság megfelelő arányával tartható fenn a párkapcsolatok megfelelő egyensúlya.
Nagy fába vágta fejszéjét. Gondolatébresztőnek szánta Ljasuk Dimitry az új filmjét.
Nagyon sokan szomorúan könyvelték el azt a tényt, hogy az Óváros kultikus fagyizója, a Panda Fagyizó 2018-ban bezárt.
Jól halad a Kinizsi-vár felújítása, a beruházás készültsége meghaladja az 50 százalékot 2021 tavaszán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.