A járvány komoly belső konfliktust okoz a főorvos szerint
A fenyegetés, hogy megkapjuk a vírust, folyamatos veszélyeztetettséget tarthat fenn.
A fenyegetés, hogy megkapjuk a vírust, folyamatos veszélyeztetettséget tarthat fenn.

A karitatív szervezet szűrőbusza ebben az évben már másodszor járt a zalaegerszegi hajléktalanszállón.

1978 óta gyógyít Szegeden, most a Magyar Érdemrend lovagkeresztje elismerésben részesült a szegedi onkológus.

Rákócziújfalun például közel tízmillió forintot költhetnek belterületi kerékpárutakra.

Legutóbb komplex útfejlesztési feladatok támogatására érkezett a kormányzati segítség Adonynak.

A miskolciak úgy döntöttek, a járvány ellenére is közlekedjen Miskolcon a „világhíres” villamos.

Különleges jelölt téglákat őriz udvarán Sági Csaba, akinek gyűjteményében több száz éves építőelemek is helyet kaptak.

Így megkezdődhet a kapuvári tanuszoda építése, emellett elindult a csornai tanuszoda kivitelezési közbeszerzési eljárása.

A Macskakő Gyermekmúzeum irodalmi pályázatán Parrag Liliánának ítélték a különdíjat a novellájáért.

Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője mindent elkövetett azért, hogy mielőbb megvalósulhasson a beruházás.

Tavalyhoz és a koronavírust megelőző állapothoz képest is csak enyhe drágulás ment végbe Debrecenben.

A kajakosok között a legjobb sakkozó. A sakkozók között a legjobb kajakos.

Vetített, képes úti beszámolót tartottak a Trianoni Hajós Emléktúra résztvevői a napokban.

Hatezer középiskolás vehetett részt kirándulásokon a Rákóczi Szövetség programja keretében.

Az őszi hideg beállta óta már tizenegyen szenvedtek fagyhalált Magyarországon.

Ambrus Nándornénak köszönhetően hosszú évek után ismét látható a községben a palotási népviselet.

Olyan megoldást találtak, amely az önkormányzat számára sem a kivitelezést, sem az üzemeltetést tekintve nem kerül pénzbe.

A küzdőtéren Gereben Lívia, az Atomerőmű KSC Szekszárd fiatalja pattogtatta a kosárlabdát.

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét kapta dr. Párducz László a lakosság magas színvonalú ellátásáért.

A koraszülöttek világnapjához kapcsolódó kezdeményezés okán kap díszkivilágítást az avasi kilátó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.