Valamiért ez a vesszőparipája, mert tavaly az Újbudai Televízió Újbudai nagykávéház című műsorának volt a vendége, ahol a politikáról is kérdeztek. Természetesen szóba került az egykori kőkemény, ballib propagandát nyomó Heti hetes című műsor is, ahol – hasonlóan egy korábbi Telex-interjúhoz –, eltolta magától a politikát, pedig az a műsor aztán kizárólag a politikáról és a kormány befeketítéséről szólt.
Ezek fényében több mint furcsa a színész mostani interjúja, ahol saját magát leplezte le:
„Nagyon könnyű a gyűlöletet az emberek szemébe és fülébe csöpögtetni, amíg meg nem vakulnak és süketülnek. […] Borzasztó lenne az életem, ha a közélettel foglalkoznék. Feleki Kamill mondta, hogy az az igazi gyűlölet, hogy amint fölkelsz, már gyűlölködsz, bennem ilyen soha nem volt. Vannak emberek, akik megszűntek számomra létezni, de velük nem foglalkozom.”





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!