Megdöbbentő hír látott napvilágot. Eltávolította új mesterséges intelligencia (MI) eszközét az LA Times, miután az lekicsinyelte a Ku-Klux-Klan rasszista múltját és egyes beszámolók szerint arról írt, hogy klán csupán „a társadalmi változásokra reagált” – írta meg a nagy port kavart esetet a The Guardian.
Az LA Times pár napja mutatta be az „Insights” nevű új, MI-alapú funkciót az oldalán, ami alapvetően azért született, hogy a véleménycikkeknél iránymutatást, fogódzkodót adjon az adott írásban érintett témákban.
Valahogy porszem került a gépezetbe, elszabadult a mesterséges intelligencia, és nem azt a választ adta a Klu-Klux-Klannal kapcsolatban, amit elvártak a készítők. Ez az eset számos problémát vet fel. Többek közt azt is, hogy az eddigieknél pontosabb leírásokat, információkat kell megadni ahhoz, hogy az MI ne fogalmazzon meg különvéleményeket.
További Poszt-trauma híreink
Rossz hír ez sokaknak, többek közt Magyar Péternek is, hiszen a Tisza Párt elnöke rendszeresen posztol magáról olyan képeket, amiket a mesterséges intelligencia felhasználásával kreál. Ezek a fotók jellemzően nem a valóságot mutatják, hanem sokkal pozitívabb képet festenek Magyarról.
Mi lesz, ha itthon is elszabadul véletlenül az MI, és egy gonosz, hazudós, narcisztikus alak köszön majd vissza Magyar Péterre a mosolygós, kigyúrt kamu profil helyett?
További Poszt-trauma híreink
Belegondolni is mulatságos. De az biztos, hogy a fránya kormány lenne ennek is az oka.
Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Mediaworks)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Na, gyertek, csüccs ide!
Az ukrán fenyegető gazember, a Karma és a hazai balliberális sajtó nevetséges hazudozása.

Árpa Attila durván beszólt Orbánéknak, akcióban az RTL-es különítmény
Mindent bevetnek.

Fájdalmas vallomással üzentek Brüsszelből a választás előtt Orbán Viktornak, ezt senki sem teszi ki az ablakba
A történet mindig ugyanaz, csak a végén az egyszerű emberek isszák meg a levét.

A hamis pátosz politikája
A politikai show harsány. A retorika túlfűtött. A történelmi párhuzamok egyre meghökkentőbbek.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Nem akárki pofozta fel Karácsony Gergelyt, erre senki sem számított
Váratlan fordulat.

Az öt legjobb Robert Duvall-film – Fegyvertársak + videó
Duvall és Costner a becsület és az igazság nevében száll szembe egy kegyetlen földbirtokossal a vadnyugaton.

Árpa Attila durván beszólt Orbánéknak, akcióban az RTL-es különítmény
Mindent bevetnek.

Magyar népdallal fektették két vállra Zelenszkijt, beütött a mulatós
„Zelenszkij, Zelenszkij, megütöd a bokád! Utolsó húzásod az olajblokád”
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Na, gyertek, csüccs ide!
Az ukrán fenyegető gazember, a Karma és a hazai balliberális sajtó nevetséges hazudozása.

Árpa Attila durván beszólt Orbánéknak, akcióban az RTL-es különítmény
Mindent bevetnek.

Fájdalmas vallomással üzentek Brüsszelből a választás előtt Orbán Viktornak, ezt senki sem teszi ki az ablakba
A történet mindig ugyanaz, csak a végén az egyszerű emberek isszák meg a levét.

A hamis pátosz politikája
A politikai show harsány. A retorika túlfűtött. A történelmi párhuzamok egyre meghökkentőbbek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!