A DK skrupulus nélkül alkalmazza a politikai pedofíliát

Diáklányt használ kampányolásra Gyurcsány Ferenc előválasztási jelöltje.

Kis Ferenc
2021. 07. 16. 8:40
Gyurcsny Ferenc
Budapest, 2006. március 15. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszéde után fellépõkkel beszélget a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsõje elõtt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 158. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a Múzeum-kertben. MTI Fotó: Illyés Tibor Fotó: MTI/ Illyés Tibor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

De más megközelítésből is használt kampánycélokra gyerekeket Gyurcsány, 2005-ben például – a hivatalos kormányszóvivői beszámoló szerint – egy otthonról elszökött kislányt „talált” az utcán, majd vendégül látta az Apró-villában és másnap hazavitte Ceglédre.

A DK a 2018-as választási kampányban iskoláskorú gyerekeket is megbízott plakátragasztással. Fotókkal illusztrált beszámolók szerint iskolaidőben is terjesztették a 13–16 éves gyerekek a DK plakátjait, sőt azt nyilatkozták, hogy zsebbe, azaz feketén kapnak érte pénzt is. Gyurcsány erre úgy reagált: szeretné azt hinni, hogy a gyerekek segítséget nyújtottak a DK-t támogató szüleiknek.

Arra a kérdésre, hogy pénzt is kapnak-e a plakátolásért, azt felelte: – Ha ez így van, akkor valaki alaposan félreérti, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Azt is hangsúlyozta, hogy a DK nem fizet plakátragasztásért vagy kampányolásért. Később a párt közleményben az állította, a három fiatal közül kettő felnőtt korú, a harmadik pedig, aki a két plakátoló mellett áll a fotón, DK-párttag szüleinek segített a kampányban, pénzt senki nem kapott, önkéntesként segítettek.

A pedofilellenes, gyermekvédelmi törvényt elutasították a parlamentben Gyurcsányék, a politikai pedofíliát pedig skrupulus nélkül alkalmazzák már. Lehet még ennél is lejjebb süllyedni?

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc, beszéde után. Fotó:MTI/Illyés Tibor)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.