Kézdiszék modellértékű étterme: a Jazz bisztró

Ha Kézdiszék „fővárosába” visz a jó sors, ezt az éttermet semmiképp se hagyjuk ki!

Borbély Zsolt Attila
2021. 04. 05. 10:04
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kommunista időszakban egyes erdélyi városoknak nemcsak a külkerületeit rondították el betonkockákkal, hanem a belvárosát, sőt a központját is. Az első számú áldozat Csíkszereda, Csíkszék, illetve a román közigazgatás szerint Hargita megye központja. A szerencsésebb települések ma is azt a hangulatot hordozzák, mint száz-egynéhány évvel ezelőtt, a magyar világban.

Közülük a legérintetlenebbnek Kézdivásárhely tűnik, mely nemcsak látványát, de etnikai összetételét tekintve sem változott sokat az idők során, lakosságának több mint kilencven százaléka ma is magyar. S ahogy a szintén magyarnak megmaradt Székelyudvarhelyen vitathatatlanul a Schwarz bisztró, az ostrom alatt álló Sepsiszentgyörgyön a Kastély áll az élen vendéglátás tekintetében, itt is van egy egység, amely a képzeletbeli dobogó csúcspozícióját őrzi megalapítása óta, ez pedig a Jazz bisztró.

A képek a szerző felvételei

Egy étterem minőségét elsősorban a tulajdonos lehetőségei, filozófiája és rátermettsége határozza meg. Mindháromra szükség van, mert hiába akar valaki jót úgy, hogy van rá kerete, ha nem találja meg hozzá a megfelelő embereket. Nem véletlenül nagy a bizalmi indexe a séféttermeknek, ahol a tulajdonos egyben konyhafőnök is, nevét, arcát adja a helyhez. Az is szerencsés konstelláció, ha a tulajdonos elkötelezettje a minőségnek, és nem a haszon az első szempontja. A Jazz bisztró mögött Hegedüs Ferenc áll, aki sikeres vállalkozó, rajongója a magyar boroknak és a gasztronómiának, éttermében a minőségi szempontok messze megelőzik a rentabilitást.

Kézdivásárhely történelmi levegőjű központjának egyik belső udvarában működik a nagy belmagasságú, rusztikus, hangulatos hely. Fából készült tetőszerkezet álmennyezet nélkül, a nyers téglafalakon polcok, jól megválasztott dekorációs tárgyakkal: kerámiák, CD-k, könyvek, jókora befőttesüvegben dugók, borok fonott kosárban. Az egyik falon az itt fellépett dzsessz-sztárok plakátjai. Kellemes zene szól visszafogott hangerővel. A környezet vendégmarasztaló.

A Jazz bisztró étlapjának főbb iránycsapásai: az erdélyi és a hagyományos magyar konyha, mediterrán, azon belül olasz ízvilág, valamint a nemzetközi pub food. A séf az Egerből érkezett Bajzát Attila, aki korábban többek között a szilvásváradi Lovas étteremben, valamint az egri Imola udvarházban dolgozott. Szerencsések őrzik emlékét annak is, hogy különböző helyszíneken vendégséfként a „bortáltosnak” tartott Kaló Imre borai mellé is főzött.

A konyha teljesítménye lényegesen túlmutat a helyi átlagon, mint ahogy a választék is szakít a környék éttermeinek sablonjaival. Burgerek, pasták, borjú bécsi mellett gulyásleves, pörkölt, karalábé-krémleves, tanyasi marhanyakleves, gyergyótekerőpataki sajtok. Dicséretes, hogy nincs feltét-köret különválasztás, a séf minden főételt egységesen komponál meg. A bőrén sült fogast vajas zellerkrémmel és leveles spenóttal adja, a baconos sertésszűzet tejszínes pórés kukoricával és burgonyakrokettel, s még sorolhatnánk. Kiemelést érdemel a habzóvajban sült borjúbríz (mirigy) mint különleges, Erdélyben szinte (vagy éppenséggel) fellelhetetlen előétel.

A borlap helyi szinten párját ritkító. Félszáz, főként magyarországi bor, de feltűnik néhány francia és román tétel is. A borok mintegy felét ki is mérik, baráti áron.

Kiemelkedően jó, mondhatni páratlan az ár-érték arány. Az levesek és előételek ára átszámolva 1000 és 1400, főételeké 2000 és 3200 forint között mozog, amibe beleértendők a drágább alapanyagokból készült ételek is (lazac, fogas, kacsamell, bélszín). Desszertek 1000 forint körüli összegbe kerülnek.

A kiszolgálás kedves, udvarias, szolgálatkész.

A hely a nemrégiben gazdagodott Pajta néven egy BBQ-terasszal, legutóbb, tavaly nyáron volt alkalmam itt marhaszegyet kóstolni, de este lévén nem kértem komplett menüt. Korábban, amikor több volt az idő, és kapacitásindításnak tavaszi citromos borjú-becsináltlevest kértünk, mely kellemesen savanykás, remekül ízesített, tartalmas, visszafogottan sűrített volt. Értékeltük a jó tartású borjúkockákat, a nem túlfőtt zöldségeket és a rókagombát. Nagy adag volt, de hamar elfogyott. A ropogós hegyi pisztrángot mandulás zsenge zöldségekkel, sáfránymártással készítették. A friss halat morzsába forgatva sütötték meg hirtelen, a halhús kellően szaftos maradt. A roséra sült fiatal kacsamell lilakáposzta-krémmel, házi sült nudlival az étlap ígéretével ellentétben nem volt rosé, „túlment” kissé, de ízre finomnak találtuk, jó ízű pecsenyemártással öntötték le. Jó volt hozzá a megnyerő állagú, selymes, kiváló ízesítésű lilakáposztakrém és sült nudli. A lágy túrógombóc madártejöntettel, vajas morzsával két klasszikus magyar desszert ötletes találkozása, ügyesen megvalósítva. Az apró túrógombócok hibátlanok ízre, állagra egyaránt, finom hozzá a házi karamellmártással ízesített-díszített madártej.

Egy szó, mint száz, ha Kézdiszék „fővárosába” visz a jó sors, a Jazz bisztrót ne hagyjuk ki!

Íme a Jazz bisztró elérhetőségei:

Kézdivásárhely, Gábor Áron tér

Telefonszám: + 36 724 231 404

Honlap: https://www.jazzbistro.ro/hu/

E-mail-cím: [email protected]

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.