- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Célba ért a cipősdoboznyi szeretet
2500 boldog gyerek és a mosolyuknak örülő adományozók – kétszázötven méter mélyen a föld alatt, a parajdi sóbányában szombaton tartották a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által felkarolt árva és szegény sorsú gyerekeinek karácsonyát. Az ünnepségen cs
Támadás Kóka épülő villája ellen
Vasárnapra virradóra ismeretlenek három Molotov-koktél dobtak Kóka János SZDSZ-elnök épülő luxusvillájára. Személyi sérülés nem történt, mint ahogyan jelentős anyagi kár sem keletkezett. A Fidesz elítélte az esetet, a kormányzati politikai erők szélsősége

Célba ért a cipősdoboznyi szeretet
2500 boldog gyerek és a mosolyuknak örülő adományozók – kétszázötven méter mélyen a föld alatt, a parajdi sóbányában szombaton tartották a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által felkarolt árva és szegény sorsú gyerekeinek karácsonyát. Az ünnepségen cs

Támadás Kóka épülő villája ellen
Vasárnapra virradóra ismeretlenek három Molotov-koktél dobtak Kóka János SZDSZ-elnök épülő luxusvillájára. Személyi sérülés nem történt, mint ahogyan jelentős anyagi kár sem keletkezett. A Fidesz elítélte az esetet, a kormányzati politikai erők szélsősége

Röviden

Röviden

Röviden

Drágább az autózás jövőre Ausztriában

Két bravúrra egy váratlan vereség

Múltidéző szalondzsessz
H A N G - H A T Á S

Véget kell vetni a falurombolásnak
Az Élőlánc Magyarországért adományokat gyűjt a bezárásra ítélt falusi kis iskolák számára, fórumokat, figyelemfelkeltő akciókat szervez megmentésükért. A pedagógusok és iskolafenntartók részvételével az országban sokfelé megrendezett tanácskozások tanulsá

Szélmalomharc a múlttal

Madárvész: halálos áldozat Pakisztánban

Konszenzus Balin
A kedvezőtlen fejlemények ellenére mégis megszületett a megállapodás a Bali szigetén folyó ENSZ-klímakonferencián, miután végül az Egyesült Államok is csatlakozott a konszenzushoz.

Recessziós aggodalmak Amerikában
A központi bankok likviditásjavító intézkedései ellenére a bankok továbbra is a hitelszűke miatt aggódnak, és egyre kevésbé hajlandók egymásnak hitelezni, mert félnek a jelzálogpiaci válság miatti pénzintézeti bedőlésektől. A hitelminősítők már 40 százalé

Röpke barangolás a lagúnák városában
Négyféle úti cél egy helyen: gyönyörű történelmi városok mesés kultúrkincsekkel, a világ egyik legszebb hegyvonulata, sok száz kilométernyi homokos tengerpart és romantikus tavak, dombok, lagúnák között megbúvó wellnessfürdők – mindez Budapesttől alig nyo

Meglépett az Arsenal és az MU

Röviden

Christkindlmarkt és vínersnicli
Wien ist anders – hirdeti az óriásplakát az autósztráda mellett, valahol az osztrák főváros határában: Bécs más. És bár óriásplakátból a Lajtától nyugatra sincs hiány, s bár a legtöbb ott is új bevásárlóközpontot vagy új és még újabb terméket hirdet, most

Megvan a Milan tizennyolcadik serlege

Kodály, Dohnányi, Koessler

Fontos híreink
Fordulat a lakásáraknál, új pályára áll a piac 2026-ban

Hatalmas bukta, régi elvtársa leplezhette le a Tisza előnyét mérő Mediánt

Ankét Feróval – Isten éltessen, Feró! A topis rocktól a 80+-ig +videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Rónai Egon megszólalt: várja Vidnyánszky Attilát és Nagy Ervint
Szerinte nincs sok esély a vitára, de megtisztelő, hogy felmerült a neve.

Döbbenet: még nem is aktiválta az új bakkártyáját a mezőkövesdi férfi, már Svédországban fizettek vele
Kicsit meglepődött.

Vona Gábor szerint Magyar Péter egoista és lelki sérült, ezért alkalmatlan + videó
A politikus kemény szavakkal illette a Tisza elnökét.

Nők indítottak háborúellenes petíciót, mutatjuk hol írhatja alá + videó
A Fidesz–KDNP női politikusai és a Női DPK tagjai kezdeményezték az akciót.
Külföldi híreink

Olyan sok a migráns Franciaországban, hogy már a gyorséttermek is hozzájuk igazodnak
Az amerikai KFC gyorsétteremlánc jelentős változtatást jelentett be franciaországi hálózatában.

Lecsaptak a hatóságok az iráni tüntetések vezetőire + videó
A tiltakozások során jogvédők szerint már több mint 2500 ember veszítette életét.

Orbán Balázs: Vége a globalista korszaknak, kezdődik a nemzetek új kora
Orbán Balázs a Winston Marshall Show vendége volt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Népszerű modelljétől búcsúzik a Ford, de tud helyette alternatívákat kínálni
Tavaly a márka második lett a hazai összeladásokban, miután egy kategóriában újra letarolta a piacot.

Ezek a szezon legjobb európai sípályái, de a klímaváltozás miatt bezárhatnak a következő években
A klímaváltozás átírhatja az európai sípályák jövőjét.

Ujjgyakorlat magyar módra, hibátlan mérleggel mentek tovább férfi pólósaink
Varga Zsolt együttese tizenöt góllal legyőzte Máltát az Eb-csoportkör utolsó fordulójában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
