- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
A Belvárosban rendet tesznek
Röviden

A Belvárosban rendet tesznek

Röviden

Budapesti alkudozás
Szokatlan helyszínen, Budapesten győzködte tegnap egymást az amerikai és az orosz kormány a Közép-Európába szánt amerikai rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatban.

Ropni fogják Halason

Modem: Bukta Imre retrospektív tárlata

Program ellenzékből

Mérsékelt visszaesés
Felemás amerikai makroadatok bizonytalanították el ismét a nemzetközi tőkepiacokon részt vevő befektetőket, ami a Budapesti Értéktőzsde indexében is nyomott hagyott. A BUX tegnap 202,19 pontos csökkenéssel, 26 549,07 ponton fejezte be a kereskedést. A vez

Nincs megállapodás Balin
Nem sikerült egyezségre jutnia az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak az ENSZ Bali szigetén zajló klímakonferenciáján a kiotói jegyzőkönyvet felváltó új dokumentumban rögzítendő károsanyag-kibocsátás csökkentésének mértékéről. A találkozó ma ér vége

Juhász Ferencnek több próféta kell
A párt egyik fő feladata nem más, mint megrendíteni Gyurcsány Ferenc pozícióját, de ő most éppen hatalmának a bebetonozásán ügyködik – hallhattuk egy szocialista képviselőtől, aki a Medgyessy-kormány „második vonalát” erősítette. A párt egy másik anonimit

Párt és lelkiismeret

Röviden

Röviden

Azbeszthalálok: mindenki takarózik
Több százan szenvednek gyógyíthatatlan betegségben azok közül, akik az elmúlt évtizedekben az Azbesztcement-ipari Vállalat eternitgyárának nyergesújfalui üzemében dolgoztak. Néhány beteg kártérítésért perel, de sem az utódcég, sem a magyar állam nem válla

Elárulnak bennünket hűségpontjaink?
Kereskedelmi láncok vásárlócsalogató hűségkártyáiról is adatot gyűjthet az adóhatóság, ha a magánszemély vagyongyarapodási vizsgálat alatt áll. Mivel az átvilágítások jövőre folytatódnak, a karácsonyi bevásárlási hullám végére hiteles képet kaphatnak a re

Röviden

Röviden

A gárdaügy hullámverései

Délvidék: jut-e pénz vízumra?

Tízszeres ajándékcsomag

Fontos híreink
Bóka János: Ukrajna három év alatt háromszor annyi pénzt kapott az uniótól, mint hazánk a csatlakozás óta

Szabadkereskedelem vagy agrárkatasztrófa – Ki fizeti meg az EU-Mercosur-egyezmény árát?

Különben is erre készül, Marozsán gyorsan hazaküldte világhírű ellenfelét

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Operatív törzs: újabb bejelentés a rendkívüli időjárásról, kövesse nálunk élőben! + videó
A hóhelyzetről és az országban történt kiemelt intézkedésekről tartanak beszámolót.

Menczer Tamás: Április 12-én nemcsak kormányt, hanem jövőt is választunk + videó
A voksolás túlmutat a kormányalakításon: az egyik a brüsszeli, a másik a magyar út.

Magyar Pétert támogatja az SZDSZ volt minisztere, akit korrupció miatt menesztett Medgyessy Péter
Azt is bevallotta, hogy amit mond, az „romantikus komcsi szöveg”.

Jelentkezőket várnak a szavazatszámláló bizottságokba
Várják a jelentkezéseket a helyi választási irodák az április 12-i országgyűlési választás szavazatszámláló bizottságaiba.
Külföldi híreink

Az amerikai kormány keményen fellépett a terrorista szervezettel szemben
Ted Cruz texasi republikánus szenátor munkája beérett.

Brüsszel európai hadsereget szervez, ifj. Lomnici Zoltán figyelmeztet a következményekre
A döntés túlmegy minden határon.

Babis Orbán Viktor példáját követné az illegális migráció ügyében + videó
A cseh kormányfő a magyar megoldást tartja követendőnek, zéró toleranciát hirdet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Keményen számonkérte a miniszterhelyettes Tordai Bence szakmaiatlanságát: „az áramot nem Facebookon termelik, hanem atomerőművekben…!”
Magyar modell = nap + atom + tárolás.

A rendszerváltás óta nem volt olyan alacsony az álláskeresők száma, mint decemberben
Magyarország változatlanul az Európai Unió élmezőnyéhez tartozik a magas foglalkoztatást és az alacsony munkanélküliséget tekintve.

Ezek voltak tavaly a magyarok kedvenc benzines és dízel használt autói
Csaknem egymilliárd forintos Pagani Huayra és száz évnél idősebb matuzsálem is feltűnt a hazai hirdetések között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
