Botrányos őszi iskolakezdés
Számos helyen érte kellemetlen meglepetésként az utolsó pillanatban bejelentett iskolabezárás, illetve -összevonás a diákokat, szüleiket, valamint a pedagógusokat.
Számos helyen érte kellemetlen meglepetésként az utolsó pillanatban bejelentett iskolabezárás, illetve -összevonás a diákokat, szüleiket, valamint a pedagógusokat.
Vasárnap este nyolc óra után egy folklórcsoportot szállító autóbusz zuhant mintegy 50 méteres szakadékba nem messze Zólyomtól. A baleset következtében négy ember vesztette életét, 12 utas állapota súlyos, a sofőr életveszélyes sérülésekkel fekszik a beszt
Súlyos kritikát mondott és számos szabálytalanságot állapított meg az Állami Számvevőszék a négyes metró beruházásáról a tavalyi központi költségvetés végrehajtásának ellenőrzésekor. Miközben a kormányt a hibák kijavítására szólították fel, az EU-támogatá

Véglegessé vált az ukrán előre hozott parlamenti választáson indulók listája. A Központi Választási Bizottság (CVK) 21 pártnak és párttömörülésnek engedélyezte a ringbe szállást, ami 24-gyel kevesebb a múlt évben tartott választáson indulók számánál.

Herman Endre rendőr alezredes vezetésével pénteken elfogták a március 27-én éjjel Tokajnál kirabolt pénzszállító autó még szökésben lévő két gyanúsítottját is a Bács-Kiskun megyei Kiskunhalashoz mintegy öt kilométerre fekvő tanyán. Bűnrészességgel vádoljá

Eddig 15–25 százalékkal emelkedett a különböző élelmiszer-ipari termékek ára – jelezte tegnap Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke, emlékeztetve arra, hogy a termelők és a fogyasztók érdekében pártja már min

Miközben a honvédség létszámához képest a legtöbb katonát tartjuk fegyverben külföldi missziókban a többi NATO-tagállamhoz viszonyítva, jövőre Izland szintjére csökken a magyar védelmi költségvetés. A NATO ezért minden eddiginél súlyosabb kritikát fogalma

Szávay Ágnes bejutott a legjobb nyolc közé az amerikai nyílt teniszbajnokságon! A játéka ezúttal ugyan nem volt bravúros, az eredmény azonban mindenképpen az. A rengeteg hibával tarkított mérkőzésen a magyar éljátékos 6:4, 7:6-ra verte a világranglistán ö

Bár a szejm önmagát feloszlató indítványának előterjesztése csak szeptember 7-re várható, Lengyelországban lényegében már dúl a kampány. Az Andrzej Lepper korrupciós ügyeinek leleplezésébe belebonyolódott kormányt keményen támadják egykori koalíciós partn

Szilvásy György polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő miniszter szerint nincs tisztogatás a Nemzetbiztonsági Hivatalnál. Az ellenzék szerint azonban a létszámleépítések a polgári elhárítás működését veszélyeztetik.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.