- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Felbomlott a lengyel koalíció
Legkésőbb novemberig megrendezik Lengyelországban az előre hozott választásokat – jelentette be szombaton Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfő. A miniszterelnök felbontotta a koalíciót, eltávolítva onnan a Lengyel Családok Ligáját, így kisebbségbe k
Indonéziai demonstráció a kalifátusért

Felbomlott a lengyel koalíció
Legkésőbb novemberig megrendezik Lengyelországban az előre hozott választásokat – jelentette be szombaton Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfő. A miniszterelnök felbontotta a koalíciót, eltávolítva onnan a Lengyel Családok Ligáját, így kisebbségbe k

Indonéziai demonstráció a kalifátusért

Zalában felgyorsulhatnak a vonatok
Hamarosan megkezdődik az ötös számú európai vasúti korridorhoz tartozó, Zalaegerszeg és Ukk közötti 35 kilométeres pályaszakasz felújítása. A Vegyépszer Zrt. által végzett munkálatok során megújul 17 település pályaudvara, peronja és a közúti vasúti átkel

Gyurcsány elődje nyomdokain?
Minden oka megvan az idegeskedésre a jelenlegi kormányfőnek, ha felidézzük az éppen három évvel ezelőtti történéseket, s egybevetjük a mostaniakkal. 2004 nyarán a masszív sikertelenségen és az akkori sportminiszter ambícióin kívül ugyanis semmi jel nem mu

Röviden

Terrorizált bácskai magyar fiatalok

A rendőrség vizsgálja az izraeli nagykövetet

A paprikás csirke mint közös nevező
G A S Z T R O N Ó M I A

Röviden

Forró lett a jég Pesterzsébeten
Hatvanötmillió forintért készül megvenni a pesterzsébeti önkormányzat saját üzlettársától a jelentősen eladósított helyi jégcsarnokot üzemeltető céget. Az 557 millió forintért, főképp hitelből megépített csarnok után mintegy 600 millió forintos adósságot

Önfeledten Rio de Janeiróban
V I L Á G U T A Z Ó Rio de Janeiróról a strand, a foci és a szamba jut eszünkbe, ugyanakkor a hírekben gyakran lövöldözésekről, kábítószeres maffiák leszámolásáról hallani, s a hivatalos szervek is óvatosságra intik a „januári folyó” váro

Ma éjfélig kérhető vissza a regadó

Illés illegális lerakót fedezett fel
A Pest megyei ügyészségen ma feljelentést tesz a Csömörön illegálisan elhelyezett hulladék miatt Illés Zoltán. A Fidesz környezetvédelmi szakpolitikusa tanúja volt, amint a csömöri patakmederbe és környékére húsztonnás teherautókkal építési hulladékot önt

Magyar hegymászók a Broad Peaken
Feljutott szombaton a 8047 méter magas Broad Peakre a K2–Gasherbrum I. expedíció négy tagja: Csollány Katalin, Sterczer Hilda, Ugyan Anita és Erőss Zsolt.

Roma nap volt Olaszliszkán

Kínzások miatt perelhetik Líbiát

Bemosni Tysonnak
„Véres csata” dúl a játékkonzolok piacán: a három nagy – a Sony Playstation 3-asa, a Nintendo Wiije és a Microsoft X Box 360-asa – vív könyörtelen harcot egymással. A részeredmények szerint a Nintendo látszik győztesnek, ám a

Ma is aktuális kérdés: váltottunk-e rendszert?
Napjainkban egyre többen teszik fel a kérdést a még hivatalban lévő kormány erőszakos ténykedését figyelve: nem rendszer-visszaváltás szenvedő alanyai vagyunk-e? Szabad György, az első demokratikus magyar parlament elnöke ezt a kérdést úgy teszi fel: vajo

Fókuszban a közvagyon
Szeptember elejétől újabb tiltakozó akciók lesznek a vagyontörvény ellen neves gazdasági szakemberek és közéleti személyiségek vezetésével. A parlament jövő hónap közepén kényszerül újratárgyalni a törvényt, mivel azt júliusban Sólyom László köztársasági

Fontos híreink
Videón a jelenet: megharapta a magyar hokis a játékvezetőt, és meglepő, mivel védekezik

Fontos bejelentést tett az Egyesült Államok a szerb kőolajfinomítóval kapcsolatban

A Dunántúl több településén is havazásra ébredtek

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Becsüljük meg a sikereinket! + videó
Ha lesz békesség, akkor lesz szép jövő és szép új esztendő is 2026-ban – üzente a miniszterelnök.

Örökségvédelem és közösségépítés: így újultak meg állami milliárdokból a budapesti templomok
Három történelmi egyház szent épületei is kormányzati forrásokból nyertek új arculatot a fővárosban.

Nemzetközi baloldal és a Soros-hálózat is ott van a Tiszát támogató a Policy Solutions mögött
Az inézet Márki-Zay Péter után Magyar Pétert tolja.

Majdnem kétszázszor hívták a tűzoltókat szenteste
Lakástűzhöz, balesethez és szén-monoxid-mérgezéshez is riasztották a szakembereket.
Külföldi híreink

Trump karácsonyi köszöntésében a „radikális baloldali söpredéknek” is üzent
Az elnök a közösségi oldalán tette közzé ünnepi jókívánságait.

Zelenszkij karácsonyi beszédében: Azt akarjuk, hogy meghaljon + videó
Putyinnak üzenhetett az ukrán elnök.

Újabb woke-intézmény szállt bele a Mikulásba
A brit múzeum szerint ideje „dekolonizálni” a fehér szakállú jótevőt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

PM Orban Reveals Why Christmas Is Special to Him + Video
Many people may be able to relate to this.

Zárja az óévet minőségi jazzel!
A Budapest Jazz Club idén is különleges eseménnyel készül az év utolsó napjára.

Megosztó az árrésszabályozás, de a tények magukért beszélnek
Árrésszabályozás: mit hozott és mit nem az élelmiszerárakban?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
