Hamarosan összeülhet az északír parlament
Könnyű szél
Alacsony forgalom mellett erőteljes kilengésekkel reagált a hazai piac mutatója a nemzetközi hírekre. A kezdeti lejtmenet után lassú emelkedésre váltott, majd a tengerentúli makroadatok megjelenésével egy időben – követve a nyugat-európai és régiós
Szükség esetén használnak majd gumilövedéket a rendőrök március 15-én, de arra csak a biztosítási vagy a helyszíni parancsnok adhat engedélyt, és lábra fognak célozni – jelentette be Bene László.
A március 15-i ünnep miatt változik a munkarend, ezért a szokásostól eltérő időpontban tartanak nyitva a különböző üzletek. A patikák, a könyvtárak zárva lesznek, a vonatok és buszok menetrendje módosul.
A Fővárosi Főügyészség a Fenyő-ügyben jogsegélykérelmet nyújtott be a szerb igazságügyi minisztériumhoz. A vádhatóság ebben azt kérte, hogy segítsenek megtalálni a bérgyilkosság feltételezett elkövetőjét, s tőle DNS-azonosításra alkalmas mintát szerezzene
Közzétette tegnap Molnár Lajos egészségügyi miniszter a kórházi ágyszámok elosztásáról szóló döntését. Ennek értelmében megszűnik az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, a Schöpf-Merei Ágoston Kórház és Anyavédelmi Központ, a Svábhegyi Gyermekgy
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Gjert Ingebrigtsen fiának, az olimpiai bajnok sportolónak nem vették figyelembe a vallomását.
A Voks 2025 szavazáson minden magyar ember hallathatja a hangját Ukrajna gyorsított EU-s tagságáról.
Visszatekintenek az időben kollégáink, ugyanis 36 évvel ezelőtt temették el újra Nagy Imrét és mártírtársait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.