Philippoussis nélkül
Nem malária, hanem gyilkosság áldozata lett 1587-ben Francesco de Medici, Toscana nagyhercege, valamint felesége, Bianca Cappello. Olasz tudósok és törvényszéki szakértők tudományos vizsgálatokkal támasztották alá álláspontjukat.
Belefulladt a Dunába tegnap az újmohácsi révnél két gyermek. A fiúkat szüleik hagyták a kompra várakozó autóban, amely valószínűleg a rossz rögzítés miatt belegurult a folyóba, majd elsüllyedt.
Kérdéses, hogy a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés elé terjeszti-e a kormány a gyülekezési törvény módosítását. Az erről készült szakértői jelentést csak a kormánypárti frakcióvezetők ismerhetik meg a közeljövőben. Gönczöl Katalin, az őszi zavargások ok
Közel 20 százalékos létszámleépítésre kényszerül a debreceni Kenézy Gyula Kórház–Rendelőintézet a kormányzat megszorító intézkedései miatt. Az egyetemi oktatóbázisként működő, több területen, például a traumatológia terén kiemelkedő eredményeket pro
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) mind a júniusi parlamenti, mind a decemberi helyhatósági választáson megőrizte pozícióit, bár az eredmények jobbak is lehettek volna – így lehetne röviden összefoglalni az MKP elnökségének azt az értékelését, amelyet t
Ma teszi közzé az APEH az idei évre tervezett tízezer vagyonosodási vizsgálat legfontosabb alapelveit. Az már most tudható, hogy elsősorban olyan magánszemélyek számíthatnak a revizorok látogatására, akik az adóbevallásukkal nem tudták megfelelően alátáma
Egy nemzetközi reklámcég területi igazgatóját szerződtetheti le a kormány saját népszerűségének javítása érdekében. A hárommilliárd forintból kommunikáló kormányzat már a sokadik kommunikátorát alkalmazza. Az új PR-os fogkrémet népszerűsített Ázsiában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.