Napi sajtószemle
Nyolc év után ismét polgári kormánya van Csehországnak. Tegnap a prágai várban Václav Klaus államfő előtt letették a hivatali esküt Mirek Topolánek kormányának tagjai.
Nyolc év után ismét polgári kormánya van Csehországnak. Tegnap a prágai várban Václav Klaus államfő előtt letették a hivatali esküt Mirek Topolánek kormányának tagjai.
A rendszerváltás óta eltelt 16 év alatt Budapest nullára írta magát – jelentette ki Fónagy János a Fidesz budapesti kampánynyitóján a Lánchíd budai hídfőjénél, a nulladik kilométerkőnél.
Felszállt tegnap 474 önkéntessel a fedélzetén az Airbus A380-as óriásgépe Dél-Franciaországból, hogy megkezdjék az utasok kényelmét vizsgáló próbarepüléseket. A szuperjumbo egyszer már felszállt, akkor azonban utasok nélkül kelt útra. Ugyancsak tegnap lev
Életét vesztette egy brit férfi abban a merényletben, amelyet egy fegyveres támadó hajtott végre turisták ellen Ammánban. A támadásnak hat sebesültje van, magyar áldozatról nem tud hazánk külképviselete.
Bár a férfiaknál a csoportmérkőzések negyven százaléka, a nőknél pedig egyharmada még hátravan, a belgrádi vízilabda Eb hét végi történései után máris kész tényként jelenthetjük ki, hogy lányaink továbbjutottak, a fiúk pedig szisztematikusan puhítják meg,
Folytatni kell a megszorítások politikáját – jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP szombati kampánynyitó rendezvényén. Gyurcsány azzal példálózott, hogy Szent István sem rendezett aláírásgyűjtést a reformjairól. A szocialistáknak sza
A Fidesz önkormányzati vezetőkből álló testületet hozna létre az októberi választások után, amelynek jóváhagyása nélkül a kormány nem dönthetne a költségvetési törvényről és fejlesztési kérdésekről – ez a javaslat hangzott el az ellenzéki párt tegna
Tegnap hivatalosan is elindult a Fidesz önkormányzati választási kampánya. Az ellenzéki párt önkormányzati vezetőkből álló testületet hozna létre az októberi választások után, amelynek jóváhagyása nélkül a kormány nem dönthetne a költségvetési törvényről
A kampányban a szocialisták – a miniszterelnökkel az élen – folyamatosan hazudtak az ország gazdasági helyzetéről és a következő négy év állítólagos reformjairól, holott már ott lapult az íróasztalfiókjukban a Gyurcsány-csomag. Ezt Rogán Antal
Alapításának huszadik évfordulóját ünnepelte a hét végén az első magyarországi SOS-gyermekfalu Battonyán. Jelenleg tíz családi házban hatvankilenc gyermeket és tizenévest nevelnek; eddig körülbelül 180 fiatal töltött el rövidebb-hoszszabb időt a létesítmé
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
A világ legkritikusabb olajszállítási útvonalán ütközött össze két tanker.
Nagy magyar álmot hiúsított meg harminc évvel ezelőtt.
Jogász, vegyész, rendőr, mérnök és egyetemista is van közöttük.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.