Szekeres rendhagyó avatója
Újabb részletek derültek ki a hét végén az egészségügyben tervezett változásokról. Például az, hogy a 300 forintos vizitdíj kétszeresét, azaz 600 forintot kell fizetnie annak, aki nem a beutalás szerinti egészségügyi intézményt keresi fel, vagy beutaló né
Újabb részletek derültek ki a hét végén az egészségügyben tervezett változásokról. Például az, hogy a 300 forintos vizitdíj kétszeresét, azaz 600 forintot kell fizetnie annak, aki nem a beutalás szerinti egészségügyi intézményt keresi fel, vagy beutaló né
Bár a beszlani tragédia immár két éve rányomja bélyegét az oroszországi tanévnyitókra, a biztonság mellett ismét előtérbe került az oktatás helyzete. Az idei év újdonsága, hogy több régió iskoláiban az ortodox kultúra alapjai névvel kötelező lesz a hitokt
Eltűnt vasárnap reggelre Somogyi József szobrászművész Bessenyei Györgyöt, Mária Terézia testőrét, írót, költőt, filozófust ábrázoló bronz mellszobra a sárospataki iskolakertből. A műalkotást 1988 óta láthatta a nagyközönség a zempléni városban, tegnap re
Emlékezetes ünnepi szertartással adtak hálát keresztények ezrei a legfőbb magyar katolikus templomnak számító esztergomi bazilika 150 évvel ezelőtti fölszenteléséért. A szombati rendezvényen Erdő Péter prímás, esztergom–budapesti érsek megáldotta a
Trópusi viharrá szelídült a hét végén, mégis jelentős károkat okozott Mexikóban a John hurrikán, amely a Baja California-félszigeten lépett partra. Az óránként 165 kilométeres sebességgel kavargó légtölcsér fákat tépett ki tövestől, házakat, utakat, hidak
Az Európai Unió tagállamainak többsége oktatáspolitikája egyik legfontosabb alapkövének tekinti az iskolai testnevelést. Angliában, Spanyolországban, Franciaországban, Ausztriában s legfőképpen a fejlettségben is élen járó skandináv országokban a nemzeti
Bővítené az eladható állami vagyonelemek körét a Liberális Gazdasági Tanács. A Kóka János szabad demokrata gazdasági miniszter által közölt lista gyakorlatilag a maradék állami vagyon egészét érinti. A tervet az ellenzéki pártok elutasítják, a szocialistá
Életének kilencvenhatodik évében elhunyt Faludy György költő, műfordító, író, a magyar irodalom doyenje. 1910. szeptember 22-én született Budapesten. 1938-ban Franciaországba emigrált, ahonnan a német megszállás után Marokkóba menekült, 1941-ben áthajózot
Immár a második repülőgépet ajándékozta szombaton délelőtt a kassai repülőgép-múzeumnak a honvédelmi tárca. Rudolf Schuster, Szlovákia egykori államfője még 2003 őszén tett magyarországi látogatásakor állapodott meg Mádl Ferenc volt köztársasági elnökkel
Majd minden vállalatot privatizálna a Liberális Gazdasági Tanács. A testület terveiről Kóka János szabad demokrata gazdasági miniszter tájékoztatta a közvéleményt szombaton. – A tanács azt szeretné, hogy ne csak a konvergenciaprogramban szereplő cég
Becsapódott tegnap a Holdba a három évvel ezelőtt felbocsátott Smart–1 európai űrszonda, amelynek égi kísérőnk tanulmányozása mellett az is a feladata volt, hogy tesztelje a jövő űrhajtóművét.
Lesz-e, lehet-e egyáltalán érdemi társadalmi vita a Nemzeti fejlesztési terv tartalmáról – azaz nyolcezermilliárd forint elköltéséről –, vagy a Bajnai Gordon vezette ügynökség csak lezavar egy látszategyeztetést? A kétkedők álláspontját erősít
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Jogász, vegyész, rendőr, mérnök és egyetemista is van közöttük.
Az Ökumenikus Segélyszervezet különleges fotókiállítással készült a menekültek világnapjára.
Az életéről megjelent monográfiából olyan dolgokat is megtudtunk, amit eddig nem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.