Az SZDSZ radikalizmusa

Radikális szemléletváltásra van szükség a főváros közlekedésében – mondta kampánybeszédében Demszky Gábor, az MSZP és az SZDSZ főpolgármester-jelöltje. A radikális fellépés, felfogás akkor is viszolyogtató, ha a közlekedésre vonatkozik. Érdemes hát szemügyre venni a beszéd indoklását. Kiderül belőle, hogy a politikus szerint a szemlélet radikális változása a közlekedésben azt jelenti: „a gyalogos, a kerékpáros és a közösségi közlekedés elsőbbséget élvez az autósokkal szemben.”
Így már egészen más! Nem újabb elővárosi járműveket vásárolunk és próbálunk meghonosítani a körúton, hovatovább a Margit híd épségét is veszélyeztetve. Nem az 5-ös vagy a 6-os metró állomásainak építésébe kezdünk, amikor még a négyesből sem készült el semmi. Holdkompra sem költjük a nem létező pénzt, noha ezzel az erővel azt is megtehetnénk. Végtére is a szocialistákkal és a szabad demokratákkal a hátunk mögött ígérgetésben a felső határ a csillagos ég. Nem ezt tesszük – virtuális gyalogtúrába kezdünk, meg biciklizünk, s a BKV járműveire szállunk fel, már amennyiben a szemlélet radikálisan megváltozik.
Hogyan is mondta ezt annak idején Kádár János? A gyalogosok pártján állunk.
Szembeötlő a párhuzam. Mert miről van szó? Az első titkár is szolgálati autón utazott, de kész volt kinyilatkoztatni, együtt érez az egyszerű néppel. Mi több, a munkásosztállyal. És ennyi a munkásosztálynak elég is volt. Ezt fejezte ki az a kedvelt pesti vicc is, amely arra kereste a választ, hogy mi a konyak a szocializmusban. A munkásosztály itala – hangzott a felelet, de a folytatásból kiderült, ezt az italt a munkásosztály főként a képviselői útján fogyasztotta el.
Így állunk Demszky szándékaival is. Ő is csupán a szemlélet változásának szükségességéről beszél. Csak ajánlja a lehetőséget. S figyelembe véve az általános drágulást és azt, hogy a BKV már most is nyakig ül az adósságban, lehet, hogy a főpolgármesternek igaza lesz: gyalog járunk majd. Meg biciklivel, noha kerékpárút építéséről a városvezető eddig nagyrészt megfeledkezett. Egyelőre kérdés az is, honnan lesz 300 milliárd forint a 4-es metró építéséhez, hogy erre a járműre is felülhessünk majd egyszer? Természetesen sehonnan. A költség 80 százalékát az államnak kellene állnia, a kassza viszont üres, éppen most próbálják feltölteni. De a fővárost sem veti fel a pénz. Korábbi bizalmasa és pénzügyi főpolgármester-helyettese, Atkári János nem véletlenül mondta: Demszky személye tartja fenn a fővárosban a mostani hazug rendszert. Ha azt kérdezik, ki legyen a főpolgármester, ő azt válaszolja, bárki, csak Demszky ne. Valószínűleg senkinek sincs kétsége afelől, hogy ha ismét a szabad demokraták jelöltje győz, négy év múlva is a négyes metró alagútját kezdik fúrni az önkormányzati választás előtt.
Szomorú, de tény, a szabad demokratáknak, s persze a szocialistáknak, nincs már mit ígérniük. Budapestre nem költöttek jóformán semmit. Az 5-ös és a 6-os metró terve, amit az önmaga hazugságaitól is elrugaszkodó miniszterelnök a budapesti kampánynyitón emlegetett, több mint nevetséges. A közösségi közlekedést lebonyolító BKV az összeomlás határán van. Az SZDSZ hátat fordított a parlamenti választás előtt tett ígéreteinek is. A több SZDSZ, kevesebb adó! szlogen valótlannak bizonyult, az euró bevezetésének dátumát nem tudták kitűzni. Nincs több biztosító az egészségügyben, a kisebb állam is csak elméletben létezik. Ez ugyanis csak akkor valósulhatna meg, ha előbb gondosan átvizsgálnák a közhatalom feladatait, majd elhagynák közülük mindazt, ami szükségtelen. Konkrét, netán több változatban kidolgozott program egyik témakörben sem készült. Csak ötletroham van és tűzoltómunka. El kell kerülni a felelőtlen kormányzás nyomán fellépő veszélyt: a fenyegető összeomlást. Közelednek ugyanakkor az önkormányzati választások. Az elmúlt időszak koalíciós lódításai után nehéz olyan nagyot hazudni, hogy hihető legyen. A kis füllentések ugyanis már nem érik el az ingerküszöböt. Hazudni viszont muszáj, mert az elmúlt évtizedekben annyira megszokták az emberek az ámítást, hogy nemcsak elfogadják, de igénylik is. Nincs könnyű helyzetben az MSZP és az SZDSZ. Budapestre nyilvánvalóan szükségük van. Mert félő, hogy a szabad demokraták politikai hatalma s a holdudvar gazdasági reménye egyszeriben szertefoszlik, ha netán elveszítik a fővárost. Szeretnék ezért megtartani, bármi áron.
Hagyjuk is tehát a közlekedést, beszéljünk inkább csupán a radikalizmusról. Ez ugyanis mind ijesztőbb méreteket ölt. Úgy látszik, a szabad demokraták nem egyszerűen választási kampányt, de hecckampányt folytatnak. Mégpedig a legvisszataszítóbb formában: az érzelmek, az indulatok felkorbácsolásával, a gyűlöletkeltés középpontba állításával, idehaza és a szomszédságpolitikában egyaránt.
Ez lehetett az indoka annak a fogadtatásnak, amelyben a Fidesz által is támogatott Tarlós István független főpolgármester-jelölt részesült a XIII. kerületben. A liberálisok ifjúsági szervezetének képviselője a tudósítás szerint az utcán azt mondta neki: „Ne jöjjön ide, Tarlós úr, ne látogassa a zsinagógát, mert önt az a szélsőjobboldali Jobbik támogatja, amely szellemi örököse azoknak, akik Auschwitzba hurcolták a nagyapámat, és embereket lőttek a Dunába.” Később pedig így beszélt: „Az Újlipótvárosban mi vagyunk itthon, és látogatásával a halottak emlékét sérti és gyalázza meg.”
Csak sajnálni lehet ezt a kifakadást. És mélységesen szánni, hogy a soha meg nem bocsátható történelmi bűnök egy választási kampány eszközeivé silányultak. A talán át sem gondolt kirekesztősdi közepette az már szinte mindegy is, hogy Tarlós nem kötött választási szövetséget a Jobbikkal, s hogy a Jobbik bejegyzett társadalmi szervezet. Vitatkozni ugyanakkor lehet: bárki bárkivel vitatkozhat. A radikalizmus, a gyűlölködés azonban nem fogadható el. Szélsőséges hangokra, türelmetlenségre sem a kormánypárti, sem az ellenzéki erők oldalán nincs szükség.
Miközben maga az SZDSZ meghúzódik a háttérben, az Új Generáció nevű, magát szabadelvűnek tekintő ifjúsági szervezet több esetben is a legsarkosabban fogalmaz. Ha kell, provokál, s megpróbálja érvényre juttatni a párt politikai-választási érdekeit. Több ez ifjonti hevületnél. A szervezet újabban a Göncz Kinga vezette Külügyminisztérium segédcsapatául szegődött. Viselkedési tanácsokat ad a futballmeccsek mindenki által jól ismert közönségének, s demonstrációt szervez. Kapóra jött neki a határon túli magyarverések ügye. Ám felhívásaiban Eörsi Mátyás érvelése köszön vissza: valójában nem vagyunk különbek a szlovák szélsőségeseknél. Ott ugyan brutális fizikai erőszak tapasztalható, itt pedig feliratok, jelszavak hallhatók, olvashatók, bár szintén elítélendők. Ám ez egyre megy. Ezt vallja Eörsi Mátyás, aki a népszavazás idején az egyik legádázabb ellenzője volt annak, hogy a határon túli magyarok magyar állampolgárságot kapjanak.
Az SZDSZ most – mert mással nem tud kitűnni – a határon túli magyar és más kisebbségek védelmére kel. Úgy azonban, hogy a hazai többséget legalább részben szélsőségesnek állítja be. Veszélyes játék ez. Akkor is, ha nyilvánvaló, hogy idehaza nem fog tudni viszályt szítani sem Szlovákia népeivel szemben, sem az itthoni lakosok között. Ennél a hazai polgárság sokkal józanabb. Félő ugyanakkor, hogy a kint élő magyarokat – belpolitikai érdekből – a jelenleginél is nehezebb helyzetbe hozza meggondolatlan, túlfűtött, indulati politizálásával. Mert tárgyilagosság híján további ellenszenvet kelt velük szemben. Nem támogathatjuk e törekvés számító képviselőit.