Boszniai céget vesz a Mol–INA
A magyar származású Nobel-díjas kémikus, Oláh György kutatásai alapján azt állítja, van olyan megoldás, amelynek segítségével egyszerre lehet csökkenteni az üvegházhatást, és növelni azt az időt, ameddig a fosszilis energiahordozók az emberiség rendelkezé
A magyar származású Nobel-díjas kémikus, Oláh György kutatásai alapján azt állítja, van olyan megoldás, amelynek segítségével egyszerre lehet csökkenteni az üvegházhatást, és növelni azt az időt, ameddig a fosszilis energiahordozók az emberiség rendelkezé
Idén lesznek hatvanévesek azok a japánok, akik az úgynevezett baby-boom-generáció tagjai. Ezek az emberek így leteszik a kalapácsot-fejszét-tollat, visszavonulnak, és bíznak az őket megillető nyugodt öregségben. A szigetország demográfiai viszonyai azonba
A brit média hónapok óta igyekszik válaszra bírni Tony Blair miniszterelnököt a politikai jövőjével kapcsolatban. Mint ismeretes, a kormányfő korábban kijelentette: nem akar posztján maradni a következő megméretésig, és elegendő időt akar hagyni utódjának
K O R K É P
Az első Magyarországon szentelt és itt szolgáló színes bőrű pap Nigériából érkezett 2000-ben. Ma a kecskeméti főplébánia káplánja. Egy távoli kultúra képviselőjeként talán nagyobb távlatból szemléli közép-európai életünk buktatóit, de az itt eltöltött hat
Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényjavaslatot, amely gyakorlatilag ellehetetleníti a homoszexualitást ellenző állami támogatású egyesületeket, társadalmi csoportokat. A döntést hevesen vitatják az amerikai konzervatívo
A tavalyi háromszori sikertelen privatizáció után ősszel ismét megindítja a Malév Zrt. állami tulajdonrészének értékesítési tenderét a tulajdonos ÁPV Zrt. A Malév utasforgalma az első fél évben emelkedett, ugyanakkor a tervet meghaladó hiánnyal zárta ezt
Ma indítja országos önkormányzati kampányát a fővárosban az MSZP, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök helyett most népszerű helyi polgármesterekkel kívánják a választókat megnyerni. A szocialisták az elmúlt hónapok megszorító intézkedéseit négymillió példányb
Bevezetik a vizitdíjat, így szinte mindenkinek fizetnie kell, ha orvoshoz fordul – döntött a kormány. Megszüntetik a gyógyszerek 100 százalékos társadalombiztosítási támogatását, tehát az eddig térítésmentesen kapott orvosságokért is fizetni kell ma
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Avagy, ha úgy tetszik az agyevő baktérium itt biztosan éhen halna. Nem tudom megmondani, hogy Annalena Baerbock vagy Kaja Kallas nagyobb hülye, előbbinek jobban megy a karrierje, talán ő nyert.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.
– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.