Ön és kutatócsoportja nemrég publikált könyvében alternatívát kínálnak az üvegházhatás és az energiaválság részbeni kezelésére. Hogyan került egymás mellé ez a két probléma?
– A tudós, amikor munkához fog, soha nem tudja pontosan előre, mit talál majd. Ezért is érthetetlen számomra, amit a magyar akadémiai reformról hallok: olyan módon akarják racionalizálni az alapkutatást, ami gyakorlatilag lehetetlen, hiszen előre akarják tudni, mi lesz a kutatás eredménye. Aki így gondolkodik, soha nem látott közelről természettudományt. Eszembe jut erről Einstein elhíresült mondása, ami akkor hangzott el, amikor a magyar tudósok: Szilárd Leo és Teller Ede felkeresték az atombomba kidolgozott programjával. Miután fél óra alatt megértették vele az elv lényegét, ő, aki megfogalmazta az anyag és energia viszonyának alapösszefüggését – felkiáltott: „Ezt (mármint, hogy a magfúziókor keletkező energiák soha nem látott hatásfokú bomba működésbe hozatalára lehetnek alkalmasak – a szerk.) soha nem gondoltam volna!”
Bár korántsem hasonlítanám magam Einsteinhez, mégis azt kell mondanom, én sem gondoltam, hogy az energiatárolás problémáival foglalkozva olyan eredményre bukkanunk, ami mellékesen az üvegházhatást is csökkenti.
– A tudósok egy része száz, mások hatvan évre elegendőnek ítélik a Föld fosszilisenergiahordozó-készletét. Ezek kifogyása a ma élő embert tehát kevéssé fenyegeti. Miért a vészharangkongatás, miért dolgozik számtalan kutatócsoport az energiatárolás problémáján, illetve azon, hogy alternatívát kínáljanak a hagyományos energiahordozók kiváltására?
– Igenis most kell gondolkodni, hogyan lehet a következő generációk civilizációját veszélyeztető gondot orvosolni. Annál is inkább, mert nagyon nehéz lenne megmondani, mikorra várható az az idő, amikor a Föld fosszilisenergiahordozó-készletének vészes csökkenése világméretű energiahiányhoz, s ezzel együtt az energiaárak égbe szökéséhez vezet. A veszély igenis reális, hiszen a felhasználás egyre nő, amiben nem kis része van annak, hogy az emberiség létszáma drámai módon nő – a múlt század eleji másfél milliárddal szemben ma már 6,3 milliárdan vagyunk. Ráadásul, a feltörekvő gazdaságok, mint India és Kína, nem gondolkodnak másban, mint hagyományos, széntüzelésű erőművekben. Utóbbiak arra készülnek, hogy rövidesen újabb 250 kőszénalapú erőművet helyezzenek üzembe, pedig már most is az a helyzet, hogy a világon elégetett energiahordozók 85 százaléka szén, aminek légkörszennyező hatásai beláthatatlanok. De nem sokkal jobb a helyzet a kőolaj és a földgáz esetében sem, amik szintén szénalapú energiahordozók, s amikből naponta 15-15 millió tonnát fogyaszt a Föld.
– Mindazt belátva, amit ön kifejtett, sokan a hidrogénben látják a jövő energiahordozóját. Mi a véleménye erről?
– Mivel a gond mindannyiunkat fenyeget, azon a véleményen vagyok, hogy a napenergián át szélig vagy a geotermikus energiákig minden megoldást meg kell vizsgálni ahhoz, hogy előbbre jussunk. Azzal viszont több okból is óvatosan bánnék, hogy a hidrogénben lássuk a megoldást. Ez a gáz szabad formában nem található a Földön, mert kémiai affinitása, vagyis más anyagokkal, különösen az oxigénnel való egyesülési hajlandósága óriási. Ráadásul ez az egyesülés robbanásszerűen megy végbe, ami, nem kell magyarázni, elég veszélyes folyamat. Ezt is el kell mondani róla, hogy ez a legkönnyebb anyag a Földön, ami azt jelenti, hogy normál hőmérsékleten és nyomáson 22 liter hidrogén tömege mindössze két gramm. Ebből meg az következik, hogy üzemanyagkénti felhasználásához óriási menynyiségre van szükség. E két problémával egyébként már a múlt század elején kénytelenek voltak szembesülni a hidrogén szerelmesei, ugyanis éppen könnyűsége és robbanékonysága vezetett ahhoz, hogy a Hindenburg léghajó New York-i leszállásakor felrobbant. E tragédia vissza is vetette a hidrogént üzemanyagként alkalmazni kívánók akkori lelkesedését.
– Bár a hidrogén veszélyességét nehéz lenne vitatni, azt sem állíthatjuk, hogy az önök eljárásához szükséges szén-dioxid veszélytelen lenne, hiszen a levegőbe jutva üvegházhatást, a Föld klímájának gyors felmelegedését, s ezzel együtt szélsőséges időjárást, árvizeket, tornádókat okoz.
– Ez vitathatatlan, sőt más baj is lehet a szén-dioxiddal. Másfél évtizeddel ezelőtt például az afrikai Kamerunban egy tónál több ezer ember és állat fulladásos halálát okozta egy szétterülő szén-dioxid-buborék, ami földmozgás következtében tört a felszínre, s ami időlegesen kiszorította az oxigéndús levegőt a tó környezetéből. Éppen a szénalapú energiahordozók okozta légszennyezés, illetve az ilyen ritka, ám ki nem zárható természeti katasztrófák miatt mondjuk mi azt, hogy össze kell gyűjteni a szén-dioxidot és metanolt, vagyis üzemanyag-adalékot kell belőle gyártani. Az eljárás nem új, a természettől lestük el. Valami olyasmiről van szó, ahogyan a növény a napenergia segítségével a szén-dioxidot saját teste építésére megköti. Az így nyert szén-dioxid felhasználásával előállított metanol kettős funkciójú: egyrészt azonnal felhasználható mint üzemanyag-adalék, másrészt alkalmas arra, hogy hosszú távon energiát tároljon, hiszen ebből az anyagból sok minden – akár még hidrogén is – előállítható a későbbiekben. Ráadásul, az alapanyagnak tekinthető szénhidrogén kifogyásától nem kell tartani, mert ameddig élet lesz a Földön, addig ez a gáz is lesz, hiszen az élet terméke.
– Az élettel összefüggésben más üzemanyag-adalék is kínálkozik: egész térségek kezdenek ma átállni arra, hogy biodízelt, bioetanolt állítsanak elő. Ebben mennyi fantáziát lát?
– Az USA-ban és Európában is komoly lobbi dolgozik azon, hogy szántóföldi növényekből üzemanyag-adalékot állítsanak elő. Egy dolgot hallgatnak el az ezt propagálók: a bioenergia-előállítás nem rentábilis, mert nem is lehet az. Mindenütt a világon óriási szubvenciókat fizetnek ki a kormányok azért, hogy az energiafelhasználás néhány százalékát kitehesse a bioenergia. Meglátásom szerint, ha nincs támogatás, nincs bioetanol.
– Szavaiból úgy tűnik, hogy az eddig megvizsgált anyagok közül egyik sem jelent valódi alternatívát a fosszilis energiahordozókkal szemben. Mivel helyettesíthető akkor a szénalapú energiatermelés?
– Meggyőződésem, hogy hosszú távon az atomenergia lesz a megoldás, mert nincs, nem lehet más. Ez persze csak akkor lehetséges, ha az emberiség választ talál arra az alapvető, és a felhasználást jelenleg joggal korlátozó kérdésre, hogy miként hatástalanítsa az atomenergia előállításakor keletkező radioaktív hulladékokat. Hiszem, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik.
origo.hu
Droggal fizetett a bátorterenyei család a munkásoknak
