- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Gúnyolódó „civilizációk”
Míg Iránban megjelent a holokauszton gúnyolódó első karikatúra, Németországban a perzsa állam futballválogatottját ábrázolták terroristaként.
Hackerháború zajlik a pártok között
Az MSZP gyanúja szerint egy Fidesz-szerverről intéztek hackertámadást a párt választási anyagait tartalmazó számítógép ellen – erről Hiller István pártelnök számolt be tegnap. A Fidesz szerint mindez alaptalan rágalom. Közölték: a szocialisták rends

Gúnyolódó „civilizációk”
Míg Iránban megjelent a holokauszton gúnyolódó első karikatúra, Németországban a perzsa állam futballválogatottját ábrázolták terroristaként.

Hackerháború zajlik a pártok között
Az MSZP gyanúja szerint egy Fidesz-szerverről intéztek hackertámadást a párt választási anyagait tartalmazó számítógép ellen – erről Hiller István pártelnök számolt be tegnap. A Fidesz szerint mindez alaptalan rágalom. Közölték: a szocialisták rends

Röviden

Röviden

Viharos búcsú a parlamenttől
Elutasította tegnap a ciklus utolsó ülésén a parlament kormánypárti többsége a Fidesz 14. havi nyugdíjra, illetve a magánlakások javításának és felújításának, illetve a szociális lakásépítés áfájának 20 százalékról 5 százalékra csökkentéséről szóló javasl

Röviden

Napi sajtószemle

Lassan elolvad az áfacsökkentés

Új portál a fejlesztőknek
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és az egyetemi kutatást intenzíven segítő T-Mobile Magyarország Rt. a mobileszközök terén mutatkozó mind erőteljesebb fejlesztői igények támogatására új internetes portált hozott létre.

Bármikor szakadhat a román koalíció
Egyre konkrétabb jelek utalnak arra Romániában, hogy a jobbközép Tariceanu-kormány nem lesz képes kitölteni 2008-ig szóló mandátumát, hanem – szlovákiai mintára – előre hozott választásokra kényszerül. A viszályoktól feszített négypárti bukare

Áldozatokra, hősökre emlékeztek
Az elesett katona nem ellenség többé – hangzott el tegnap a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, illetve a budavári önkormányzat megemlékezésén, ahol Budapest ostroma befejezésének hatvanegyedik évfordulóján a polgári áldozatok és a hősök előtt tiszteleg

Leszavazott 14. havi nyugdíj
A 14. havi nyugdíj ellen érvelt tegnap a kormányzati ciklus utolsó parlamenti ülésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormánypárti képviselők el is utasították az erre, valamint az otthonteremtés megkönnyítésére vonatkozó fideszes javaslatot. Áder János

Szerbia szétesés előtt

Demosi ötletek nyomában
Nemcsak a fantomcégek, hanem a fantomszervezetek évadját is éljük. Legalábbis ez a következtetés vonható le, ha valaki a Demos Magyarország Alapítvány honlapjára ellátogat. Ott ugyanis vajmi kevés információhoz jut a tavaly alakult intézményről. Igaz, a s

Az utolsó indiántánc

Ajándékba adott porcelángyár

IHM: a vízió nélküli minisztérium
Drágán és nem áttekinthető konstrukcióval hozta létre a szaktárca a közintézmények széles sávú internetelérését biztosító Közhálót. De a legfőbb hibája Kovács Kálmán szabad demokrata miniszternek – állítják független szakértők –, hogy távlati

Kiemelten vizsgálják a tojást és a húst

Receptvizsgálat
Vizsgálatot indít az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), hogy kiderüljön: miként befolyásolják a háziorvosok gyógyszerfelírási szokásait orvoslátogatóikon keresztül a medicinák gyártói – tudtuk meg Ajtay Andrástól, az OEP főosztályvezetőjétő

Fontos híreink
Visszafoglalás – A lelkiismeret, mint a keresztény gondolkodás sarokköve + videó

DPK Anti-War Rallies Score Breakthrough Success, Arenas Packed Nationwide + Video

Ezeket vásároljuk karácsonykor, a tavalyihoz képest többet költünk ajándékra

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Még a Partizán stúdiójában sem lehet figyelmen kívül hagyni a kormány jóléti intézkedéseit
Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

Fegyverrel támadt az intézkedőkre egy orvvadász Hajdú-Biharban
Kommandósokat is riasztottak a helyszínre.

Kamionos tüntetés bénítja a forgalmat: több kilométeres a dugó az M3-ason
Az M0-s is elesett.

Eltűnt egy nő Zuglóban, azonosítását különleges ismertetőjelek segíthetik
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Külföldi híreink

Ukrán támadás Oroszországban: két vadászgép égett ki egy katonai repülőtéren
Partizánok gyújtogattak.

Salvini: Az európai vezetők hallgassák meg a szentatya intését
Vannak olyan európai vezetők, akik gazdasági hasznot húznak az ukrán–orosz háborúból.

Az EU újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat
2022. február 24-e óta az EU összesen 17 szankciós csomagot fogadott el.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Van Dijk hét éve vár a karácsonyi ajándékára, most végre megkapja + videó
„Amióta a Liverpool játékosa vagyok, azt hiszem, ilyen még nem esett meg velem” – jegyeze meg a csapatkapitány.

Az Avatar 3. a legpesszimistább becsléseket váltotta valóra, de még így is az év legsikeresebb filmje lehet
James Cameron még mindig tudja, mitől döglik a légy, a legtöbb blockbuster boldogan elfogadná az Avatar harmadik részének nyitószámait is.

Fidesz Holds Commanding Lead as Gap Widens Over Tisza Party
Hungary's ruling parties head into 2026 in a favorable position.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
