- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Röviden
Tömegdemonstráció a negyvenhetes főúton

Röviden

Tömegdemonstráció a negyvenhetes főúton

Szép szavakkal kísért megszorítások
Háromszázmilliárd forinttal kevesebb jut jövőre az igazgatási költségekre – jelentette be Gyurcsány Ferenc, aki tegnap ismertette a Biztonság, igazságosság, bátorság elnevezésű jövő évi költségvetés fő irányvonalait. A Fidesz szerint a miniszterelnö

Zárt borítékban a költségvetés

Veszélyes a fel- és a leszállás a város felett

Szíriához vezetnek a gyilkosság szálai?
Őrizetbe vettek tegnap Libanonban, Rafik al-Haríri volt kormányfő februári meggyilkolásával összefüggésben több Szíria-barát tisztségviselőt, és gyanúsítottként hallgatják ki őket – jelentette be Fuád Szinjóra kormányfő. Köztük van Adam Adúm volt ig

Marek Belka Budapesten lobbizott
Az Európai Unió 2007–2013 közötti költségvetése volt a fő téma a visegrádi négyek kormányfőinek és az Európai Bizottság elnökének tegnapi budapesti tanácskozásán, akikhez később a szlovén és osztrák kormányfők is csatlakoztak. A lengyel kormányfő em

Tartalékképzésre ítélve
A jelenleginél is nehezebb pénzügyi helyzetbe kerülhetnek azok az egészségügyi intézmények, amelyeknél pénztartalékképzést rendeltek el. Ők éves költségvetésüknek egy jelentős részét az idén már nem fizethetik ki.

Új beruházási hitelprogram az MFB-től?

Ismét megcsapolták a Balatont

Címvédőnyi különbség

Röviden

Világhírű szerzők, szűkös feltételek
Rendre megtartották-megtartják évadnyitó társulati üléseiket a teátrumok. Országos viszonylatban természetszerűen változatos, vonzóan sokszínű képet mutat a 2005–2006-os színházi szezon. Színházanként vizsgálva a kínálatot már lehetnek kérdőjelek, s

Példátlan esetet tárt fel a laborvizsgálat

Gyászoló beszlaniak
Négy harangütéssel, majd Mozart Rekviemjének hangjaival megkezdődött tegnap Oroszország Észak-Oszétia autonóm köztársaságában a beszlani megemlékezés az egy évvel ezelőtt történt terrortámadás áldozatairól. A városban három napig tart a gyászünnepségek so

Olajat talált a Mol Rt.

Vádjavaslat a Vertical ügyében

Engedélyezik a hazai tüdőátültetést?
A közeljövőben valószínűleg Magyarországon is végezhetnek tüdőátültetést. Az engedélyek beszerzése folyamatban van, és elvi hozzájárulását adta a műtét magyarországi meghonosításához Rácz Jenő egészségügyi miniszter is.

Röviden

Fontos híreink
Orbán Viktor: Szavak helyett tettek

Washington lépett Grönland ügyében, Koppenhága felháborodott

Jamie Carragher elfelejtette Szoboszlait, a szurkolók durván nekimentek a szakértőnek

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor elárulta, mit fog tenni a karácsonyi szünetben + videó
Négy-öt kötetet tervez elolvasni a miniszterelnök.

Borongós karácsonyvárás: szomorkodik szenteste előtt az időjárás + videó
Havazni ma sem fog.

Hiába a kétségbeesett szülők, óvodák bezárására készül az óbudai vezetés
Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Veszélybe sodorhatjuk a gyermekeket a digitális „örökséggel"
Óvatosan bánjunk a karácsonyi fotókkal!
Külföldi híreink

Robert Fico úgy ment át az alagúton, ahogyan miniszterelnök még biztosan nem
Erre senki nem számított.

Maduro üzent Washingtonnak: Venezuela kész megvédeni szuverenitását
Egyre nagyobb a feszültség.

Zelenszkij csak kapkodja a fejét: közel a vég
Hatalmas pofon vár Kijevre.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Hálakávé – gondolatok az együtt töltött időről
Többféle kávé van: ébredős, lazítós, majd meghalok a fáradtságtól kávé, az alibi- és van a hálakávé.

A dartsvilágbajnok szándékosan hibázhatta el a mérkőzésnyilát a 71 éves legenda ellen
Csubakka-maszkkal ijesztett rá ellenfele az angol dartsosra, holland játékosé lett a világbajnokság eddigi legmagasabb körátlaga.

Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet
A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

