- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Mélyülő brit közjogi vita
A brit közéletben egyre mélyebb ellentétet szül politikusok és jogászok között a terror elhárításának felelőssége. Időközben Nagy-Britanniában tovább folyik a nyomozás a merényletsorozat elkövetői ellen.
Alaptalan külgazdasági stratégia

Mélyülő brit közjogi vita
A brit közéletben egyre mélyebb ellentétet szül politikusok és jogászok között a terror elhárításának felelőssége. Időközben Nagy-Britanniában tovább folyik a nyomozás a merényletsorozat elkövetői ellen.

Alaptalan külgazdasági stratégia

Megtiltották az űrsiklók repülését
Felszállási tilalmat rendelt el a NASA az űrsiklóflottának, miután tegnap kiderült, hogy a Discovery szigeteléséből a keddi felbocsátáskor jóval nagyobb darabok váltak le, mint azt kezdetben gondolták. A tilalom addig tart, amíg sikerül kidolgozni a törme

Elhagyja Taszárt a hadsereg
Takarékossági okokból bezárják a taszári bázist, összevonják a híradó parancsnokság informatikai központjait, és újabb rakétaüteget helyeznek át a győri központi bázisra a Magyar Honvédségnél 2006. februárig. Növeljük viszont szerepvállalásunkat a Balkáno

A Huawei duplázásra készül az idén

Csökkentek a hitelek kamatai

Mellőzött határon túli magyarok
Nem hívta meg a kormány a határon túli magyar szervezeteket arra a hét végén sorra kerülő nemzetközi konferenciára, amelynek napirendjén a külföldön élő magyarokat érintő különböző jogi megoldások megvitatása szerepel.

Rokonok, ősök, ismerősök

Vita időpontokról és mondatokról
Nem tudtak zöld ágra vergődni tegnap az Apró–Gyurcsány-vizsgálóbizottság kormánypárti és az ellenzéki tagjai abban a kérdésben, mely időponttól kezdve kérjenek be a minisztériumoktól adatokat a kormányfő volt és jelenlegi cégeivel kötött megállapodá

Kivonulást sürget Irak kormányfője
Ismét amerikai katonákat öltek meg Bagdadban, az iraki kormányfő a megszálló hadsereg gyors kivonását kérte Donald Rumsfeldtől. „Jelentős” erők kivonulása tavasztól várható.

A lakosságnak kell fizetnie az m3-asért?
Noha az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) múlt héten nyilvántartásba vette a köztelevízió m3-as Demokrácia csatornáját, továbbra is kétséges, megkezdheti-e a sugárzást a parlamenti adó. Mivel a köztelevízió csak egy földfelszíni sugárzású csator

Mi ez, ha nem államcsőd?

Beduinokat gyanúsítanak

Egy hajóban az Altusszal
A Népszabadság Rt. és a Gyurcsány Ferenc tulajdonában lévő Altus Rt. rendkívül szoros kapcsolatára utal, hogy a két cég korábban egy közösen létrehozott társaságon keresztül próbált meg rádiófrekvenciához jutni.

Napi sajtószemle

Összerúgta a port a sajtóval Juscsenko
Végképp véget ért a kegyelmi időszak Viktor Juscsenko számára. Az ukrán elnökre fél évvel a narancsos forradalom után éppen az őt legjobban támogató sajtó zúdított össztüzet. Nem véletlenül, hiszen az elnök egyetemista fiának fényűző életmódja szöges elle

Letartóztatások és bombariadó
Őrizetbe vették a július 21-i londoni merényletkísérletek egyik feltételezett tettesét a közép-angliai Birminghamben – közölte a brit Sky News hírtelevízió. A televízió szerint a férfi a szomáliai Yasin Hassan Omar.

Enyhülő időjárás segíti a Mol-K2 expedíciót
Változékony, de a korábban vártnál sokkal kevésbé viharos időszak köszöntött a hét elején a himalájai Mol-K2 expedícióra. A magyar–szlovák–román vegyes csapat így augusztus első napjaiban akár az első csúcstámadási kísérletet is végrehajthatja

Minimális közeledés Ferihegyen

Fontos híreink
Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt

A walesi hercegné hatalmas meglepetéssel készült + videó

Zaharova fakenewsnak nevezte a Bloomberg állításait

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Tragikus karácsony: elhunyt személyt találtak a tűzoltók egy hajósi lakásban
A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

Megújult az ország: metróvonal- és pályaudvar-felújításra tízmilliárdokat költött az állam Budapesten
A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Orbán Viktor: Alakul a csapat
Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Letartóztatás lett a vége a szenteste előtti támadásnak
Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.
Külföldi híreink

Hondurasi fordulat: Trump szövetségese nyerte az elnökválasztást
Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az olasz baloldalnak nem tetszik, hogy a betlehemállítás még mindig hagyomány
Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

XIV. Leó pápa: Megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak
Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

Kocsis Máté klasszikus ételt készít karácsonykor + videó
A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

Kapu Tibor: A csapat szíve én voltam
A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

